Feladta magát a palesztin merénylő, aki Jeruzsálemben lövöldözött
Hivatkozás másolásaCsak addig volt bátor a palesztin terrorista, amíg védtelen civilekre tüzelt, az izraeli rendőrökkel szemben már nem mert kiállni.
A hétvégén súlyos merénylet történt a hétvégén Jeruzsálemben, az ikonikus Nyugati-fal közelében. A támadó egy buszon nyolc embert lőtt meg, köztük egy terhes nőt, aki súlyosan megsérült és a kórházban sürgősségi császármetszésen esett át.
A baba állapota a jelentések szerint súlyos, de stabil.
Az izraeli hatóságok nagy erőkkel keresték a tettest, akit a kamerafelvételek alapján be tudtak azonosítani. Körbe zárták a feltételezett tartózkodási helyeit, de a letartóztatás elől menekülve a terrorista végül feladta magát.
A fegyveres merénylő tartott attól, hogy ha a hatóságok beazonosítják, akkor tüzet nyitnak rá, ezért egy taxiba ült, hogy a rendőrségre vitesse magát. A mit sem sejtő sofőr mögött behúzódva eljutott a rendőrőrsre, ahol megadta magát. A fegyverét a taxiban hagyta, így a sofőr is csak erről tudta meg, hogy ki is volt az utasa. Mint elmondta, nem gyanakodott ara, hogy valójában egy fegyveres terroristát szállít.
A rendőrség átkutatta a taxit, ahol a lőfegyver mellett egy kést is talált. A kelet-jeruzsálemi Amir Sidawi kelet-jeruzsálemi arab lakos, büntetett előéletű.
A támadás nyolc sérültje közül négyen amerikai állampolgárok, ugyanannak a családnak a tagjai, akik New Yorkból utaztak látogatóba Jeruzsálembe. A busz a Jeruzsálem Óvárosában található Nyugati-faltól indult, és az utasok többsége az esti ima végeztével készült hazatérni, amikor a palesztin terrorista tüzet nyitott rájuk.
A merénylet alig egy héttel azt követően történt, hogy véget ért a gázai Iszlám Dzsihád terrorszervezet elleni izraeli akció, amely során a palesztin Hamasz uralma alatt álló Gázai-övezetből több mint 1000 rakétát lőttek ki izraeli civil településekre.
Bár a Hamasz a legutóbbi konfliktusban közvetlenül nem vett részt, a terrorszervezet szóvivője most „bátor tettként” méltatta a jeruzsálemi támadást.
Kapcsolódó cikkek
- Netanjahu kirúgja a Hamász elleni háborút vezető miniszterét? Izraeli sajtóértesülések szerint Netanjahu munkatársai tárgyalásokat folytatnak az Egyesült Jobboldal elnökével, Gideon Sa'arral Gallant leváltásáról.
- Putyin meglépte, súlyos döntést hozott az orosz hadsereggel kapcsolatban Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
- Rendkívüli hír: 5,2-es földrengés volt a szomszédunkban Földrengés rázta meg Románia keleti részét hétfőn délután Vrancea szeizmikus térségében - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
- Mégis mire készül Putyin? Brutális erősítést kap az orosz hadsereg 180 ezer emberrel, 1,5 millió főre növeli Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz haderő méretét.