Hirdetés

70 éve rögzítették először Elvis hangját, édesanyjának énekelt gospelt a felvételen

Morvay Péter portré Morvay Péter

Elvis még csak 18 éves volt, amikor felkereste a Memphis Recording Service-t (későbbi nevén Sun Studio), hogy két dalt rögzítsen ajándékba édesanyjának, Gladys Presley-nek.

A My Happiness című gospelt és a „That's When Your Heartaches Begin” című dalt 1953. július 18-án vették fel, ezek 

az első felvételek, amelyeken Elvis hangja hallható. 

Elvis 4 dollárt fizetett a két dal felvételéért a stúdióban. 

Mivel ezek személyes felvételek voltak, amelyeket anyja születésnapjára szánt meglepetésként, ezért soha nem tervezte, hogy kereskedelmi forgalomba hozza őket. 

Elvis rajongásig szerette édesanyját, akiről azt mondta: "Egyetlen gyerek voltam, és 

Anya jól bánt velem egész életemben"

Elvis édesanyjának, Gladysnek ajándékozta első dalát
Elvis édesanyjának, Gladysnek ajándékozta első dalát

Sam Phillips, a Sun Records alapítója állítólag úgy gondolta, hogy Elvisben van némi potenciál, de akkoriban még nem volt teljesen meggyőződve róla. 

A dalok hivatalosan nem is jelentek meg Elvis életében, de 1977-ben bekövetkezett halála után a "My Happiness" felvétele egy archívumból előkerült. 

2015-ben elárverezték és 300 000 dollárért eladták Jack White-nak, egy ismert zenésznek és gyűjtőnek.

A „Király” által használt tárgyak egyébként rendszeresen rekordáron kelnek el. Mint beszámoltunk róla,

nemrég őrületes összegért árverezték el például a magángépét.

A felvétel fontos darabja a világsztár korai pályafutásának, és jól mutatja a gospel zene iránti szeretetét. 

Elvis gospel iránti szenvedélye később karrierje során is megmaradt, számos gospel-dalt és albumot készített.

Már súlyos betegen, utolsó Las Vegas-i koncertjén is egy gospel himnusszal fejezte be az előadást, és saját bevallása szerint szállodaszobájában rendszeresen énekelt keresztény dalokat, hogy ezzel enyhítse mély depresszóját.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés