A Wizz Air 8500 járat törlésére és kétmillió ülőhely kivonására kényszerülhet 2023 októbere és 2024 márciusa között - írja az Autoszektor.

A lap szerint az Airbus A320neo és A321neo típusok hajtóművein mikroszkopikus repedéseket találtak. A legújabb generációs hajtóművekkel kapcsolatos első problémák 2020-ban jelentkeztek, amikor az International Aero Engines - amelynek többségi részvényese az RTX - által gyártott V2500-as hajtómű egyik turbinalapátja eltörött. Mivel a Pratt & Whitney típus lapátjait ugyanúgy gyártják, mint a V2500-asokét, ekkor kezdődött meg a vizsgálati a Szövetségi Légügyi Hivatal felügyelete alatt.
A légitársaság a befektetőknek már jelezte a problémát, ami azzal jár, hogy a gépek a vizsgálat ideje alatt nem repülhetnek. Ez jelentős anyagi csapás, az első becslések szerint a kapacitás, azaz az eladható helyek számának 10%-os csökkenése várható az érintett, fél éves időszakban. Az olasz corriere napilap információi szerint a Wizz Air 307 gépéből 84-et érint a probléma, ami 132 millió eurós veszteséget jelenthet a következő hat hónapban.
Más légitársaságoknak - Volaris, Spirit Airlines, Indigo, Turkish Airlines, Sichuan, Air China és Lufthansa - is vannak ilyen hajtóművekkel felszerelt repülőik, együttesen a kár legalább 3,5 milliárd dollárra tehető.
Gregory Hayes, az RTX vezérigazgatója hétfőn, egy elemzőkkel folytatott telefonbeszélgetésen az üggyel kapcsolatban ezt mondta: "Minden szükséges erőforrást arra fordítunk, hogy a lehető legjobb módon kezeljük ezt a problémát ügyfeleink, partnereink, a vállalat és részvényeseink számára".
Kapcsolódó cikkek
- Nagy lesz a felfordulás a Margit hídon, de higgye el, megéri Szombat reggel szokatlan mozgolódást láthat, aki arra jár: a híd megtisztul.
- Tündéri oroszlánkölyköt találtak Szabadka mellett Néhány hónapos oroszlánkölyköt találtak csütörtökön egy Szabadkához közeli autóúton - közölte a szabadkai Pannon RTV.
- Egészen elképesztő felfedezésre bukkantak a régészek a szomszédban A régészek egy kétezeréves gyermekcipőre bukkantak.
- Sokkoló vallomás egy embercsempésztől: "mindenki sok pénzt akar keresni, ilyen egyszerű ez" Az embercsempész úgy fogalmazott: "Mi csak elvisszük a migránsokat Európába, hogy mit csinálnak, miután odaértek, az az ő dolguk."