Világszerte megugrott a maláriás megbetegedések száma az utóbbi években, 2017 óta pedig egyáltalán nem történt előrelépés a kór visszaszorításában - közölte csütörtökön közzétett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Tavaly mintegy 249 millió maláriás megbetegedést regisztráltak, míg a koronavírus-járvány előtt, 2019-ben 233 milliót. A kórban elhunytak száma az említett években 608 ezer, illetve 576 ezer volt. A koronavírus-járvány éveiből ugyanakkor hiányoznak az adatok.
A WHO szerint nemcsak a koronavírus-járvány akadályozta a malária elleni harcot, hanem a klímaváltozás is kihívásként jelentkezik: a kórt terjesztő szúnyogok ugyanis az emelkedő hőmérséklettel olyan térségekben is elszaporodtak, mint például az Etióp-magasföld, ahol eddig nem voltak jelen. Másrészt az árvizek új tenyészhelyeket szolgáltatnak a rovaroknak - írja az MTI.
További nehézséget okoz, hogy az óvintézkedések nehézzé válnak, amikor emberek tízezrei kényszerülnek menekülni a természeti csapások elől. A WHO szerint további problémát jelent, hogy szúnyogok és egyéb élősködők egyes rovarirtó szerek ellen, illetve malária elleni gyógyszerekkel szemben kezdenek ellenállóvá válni.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/szunyog-nyugat-nilusi-laz-pixabay.inbox800x450.jpg)
A tavalyi maláriás esetek csaknem 94 százalékát Afrikában jegyezték fel, mindazonáltal a legtöbb új esetet Pakisztánban regisztrálták. A dél-ázsiai országban 2021-ben félmillió maláriás betegről tudtak, de számuk tavalyra 2,6 millióra gyarapodott, nem utolsósorban a 2022 nyarán pusztító árvizek miatt.
A WHO 23 éve hirdetett harcot a malária ellen. A megelőző programokkal, köztük a szúnyogok tenyészhelyeinek megsemmisítésével, valamint rovarölő szerekkel kezelt szúnyoghálókkal az Egészségügyi Világszervezet szerint 2000-től 2022-ig 2,1 milliárd fertőzést és 11,7 millió halálozást sikerült megakadályozni.
A maláriát bizonyos nőstény szúnyogok által terjesztett paraziták okozzák. A betegség tünetei között van a láz, a hidegrázás, a fejfájás, az izomfájdalom és a fáradtság, valamint felléphet hányinger, hányás és hasmenés is. Egyes esetekben életveszélyes károsodásokat - veseelégtelenséget, agyvérzést vagy kómás állapotot - is előidézhet a fertőzés.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.