Ostobaság az az állítás, miszerint Oroszország Európa megtámadására készülne - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz parlament két háza előtt Moszkvában csütörtökön elmondott éves értékelő beszédében.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/oroszorszag-haboru-putyin.inbox800x450.jpg)
"Szóba került annak lehetősége, hogy katonai NATO-kontingenseket vezényeljenek Ukrajnába, de emlékszünk azoknak a sorsára, akik valamikor már küldtek kontingenseket hazánk területeire, de most az esetleges intervenciósok számára sokkal tragikusabbak lesznek a következmények" - jelentette ki.
Elmondta egyebek között, hogy már harcban is bevetették és rendszerbe állították az orosz fegyveres erők a Cirkon tengeri indítású hiperszonikus csapásmérő komplexumot. Közölte, hogy a csapatok megkapták a Szarmat hadászati nukleáris rakétarendszert, és ennek közeljövőbeni "demonstrálását" ígérte.
Mint azt a naphire.hu is megírta, a külgazdasági és külügyminiszter nemrégiben bejelentette, hogy "sem fegyvereket, sem katonákat nem vagyunk hajlandóak küldeni Ukrajnába". Szijjártó Péter azután jelentette be ezt, hogy Emmanuel Macron francia elnök arról beszélt, hogy bár nincs konszenzun arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjenek Ukrajnában, azonban szerinte semmit sem szabad kizárni. "Mindent meg fogunk tenni, amit meg kell tennünk, hogy Oroszország ne győzzön" - hangsúlyozta. Mindemellett úgy fogalmazott, hogy Franciaország fenntartja a stratégiai bizonytalanságot a kérdésben. Macron ugyanakkor nem említette, mely országok fontolgatják csapatok küldését.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.