Hirdetés

Ha igaz, amit a francia elnök mond, akkor Európa tényleg bele fog sodródni a háborúba

Nap Híre portré Nap Híre

Nincs ugyan konszenzus csapatok Ukrajnába küldéséről, de a kérdést mindazonáltal nem lehet kizárni - jelentette ki hétfőn este a francia elnök.

"Nincs konszenzus ezen ponton arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjünk" - mondta Emmanuel Macron egy, a kijevi vezetés támogatására összehívott konferenciát követően, amin mintegy húsz ország képviselői vettek részt. "Semmit sem szabad kizárni. Mindent meg fogunk tenni, amit meg kell tennünk, hogy Oroszország ne győzzön" - hangsúlyozta.

Mindemellett úgy fogalmazott, hogy Franciaország fenntartja a stratégiai bizonytalanságot a kérdésben. Macron ugyanakkor nem említette, mely országok fontolgatják csapatok küldését - írja az MTI. 

Mint mondta, a tanácskozáson egy olyan koalícióról döntöttek, amely olyan rakétákkal látná el Ukrajnát, amelyekkel mélyen az orosz vonalak mögött tudnának csapásokat mérni. Rövid távon pedig saját készletekből küldenének további lőszereket a kijevi vezetésnek. Francia Mirage harci repülők küldéséről nem született döntés, de még megvizsgálják, milyen francia harceszközök válhatnak Ukrajna javára - tette hozzá.

Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök arról beszélt, hogy Hollandia 100 millió euróval kész hozzájárulni egy cseh kezdeményezéshez, amelynek keretében tüzérségi lőszereket vásárolnának Ukrajnának a világ különböző országaitól. "Remélem más országok is csatlakozni fognak" - húzta alá Rutte, akire sokan a NATO főtitkári tisztség várományosaként tekintenek. Hozzátette, hogy a lőszereket biztosító országok kérésére nem fogja megnevezni, mely országokról van szó.

Petr Fiala cseh miniszterelnök szintén a konferenciát követően arról beszélt, hogy mintegy 15 ország mutatott érdeklődést kezdeményezés iránt. António Costa portugál miniszterelnök közölte, hogy a párizsi tanácskozás résztvevői felkérték védelmi minisztereiket, hogy az elkövetkezendő tíz napban tejesszenek elő javaslatokat, miként lehetne több lőszert szállítani Ukrajnának.

Nagyon úgy tűnik egyébként, hogy Ukrajna tényleg bajban van: Ahogy arról a naphire.hu beszámolt, hogy az orosz hadsereg teljes ellenőrzése alá vonta Avdijivka várost a Donyec-medencében. Arról is írtunk, orosz ellenőrzés alá került Krinki település a Dnyeper bal partján, Herszon megyében, ahol az ukrán hadsereg hídfőállás kiépítésével próbálkozott. Az orosz védelmi minisztérium csütörtökön azt is bejelentette, hogy a donyecki régióban lévő Pobjeda települést is elfoglalták. Ukrajna most nagyon nagy bajban van, ugyanis jelentős fegyverhiánnyal küzdenek. Írtunk arról is, hogy Zelenszkij bejelentette, új ellentámadásra készül Ukrajna az oroszok ellen.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés