Hirdetés

Robog felénk a vihar: térképen mutatjuk, hol fog lecsapni az ítéletidő

Nap Híre portré Nap Híre

Kiadták a riasztást: két vármegyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben a zivatarveszély miatt.

Szombaton a fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett napos idő valószínű, majd a nap második felében nyugat felől újabb felhősödés kezdődik. Zápor, zivatar nagyobb eséllyel az északkeleti határ mentén fordulhat elő, illetve a délutáni, késő délutáni óráktól nyugat felől ismét egyre több helyen alakulhatnak ki kelet felé mozgó záporok, zivatarok, amelyek heves kísérőjelenséggel is járhatnak - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében

Napközben több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, erős vagy viharos széllökés zivatar környékén lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között várható. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő.

Kiadták a riasztást

Hivatkozás másolása

A veszélyjelzésben azt írták: a nap első felében csak elvétve (főként az északkeleti tájakon) lehet zivatar, majd várhatóan a délutáni, késő délutáni óráktól nyugat felől ismét egyre több helyen (legkisebb eséllyel az ország északkeleti harmadán) alakulhatnak ki, - kelet felé mozgó -, zivatarok (esetleg zivatarrendszerek). A zivatarokhoz kapcsolódóan viharos széllökés (ált. 60-90 km/h), jégeső (~1-2 cm), intenzív csapadékhullás (rövid idő alatt ált. 10-25 mm) előfordulhat. Elsősorban délnyugaton heves zivatarok (széllökés > 90 km/h, jég > 2-4 cm) is létrejöhetnek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés