Egy férfi fegyvert rántott, amit Károly felé tartott.
Harminc évvel ezelőtt nem sok kellett ahhoz, hogy az akkor még walesi hercegként ismert Károlyt megöljék. A jelenlegi brit uralkodó éppen az ausztráliai Sydney-ben tett látogatást, hogy iskolásoknak adjon át jutalmat, amikor egy 23 éves férfi a fegyvert rántott és a levegőbe lőtt - időzi fel az eseményeket a Blikk.
A támadó, David Kang nagyon közel került a trónörököshöz, de szerencsére a rendőröknek sikerült hamar elfogniuk a férfit, így végül nem lett tragédia. A férfi a kihallgatásán azt állította, senkit nem akart bántani és szándékosan esett el a színpadra érve.
Károly király egyébként egyáltalán nem tűnt ijedtnek a történtek ellenére, és a lehető legnyugodtabban kezelte a helyzetet.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/karoly-kiraly-kamilla-kiralyne.inbox800x450.jpg)
Kang később a bíróságon azt mondta, hogy az akciójával a kambodzsai menekültekre próbálta felhívni a figyelmet, akik még az 1980-as évek végén hajóval érkeztek Ausztrália partjaira. A férfiről később kiderült, depressziós volt. A bíróság nem ítélte börtönbüntetésre, mindössze 500 óra közmunkát kellett teljesítenie.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.