A kegyelmi ügybe belebukott volt igazságügyminiszter a botrány óta kerüli a nyilvánosságot, csupán akkor állt kamera elé, amikor kitálalt a Magyar Péterrel való házasságáról, amit egyébként mérgező és bántalmazó kapcsolatként írt le. Most viszont kiderült Varga Judit titka, ugyanis a Blikk felkereste azt a balatoni községet, ahol a volt miniszter egyre több időt tölt, sőt, a helyiek szerint már a költözést tervezi.
Balatonhenye a magyar tengertől alig nyolc kilométerre, a Henyei-hegy keleti lábánál található, és a hírek szerint Varga Judit hamarosan ebbe a balatoni községbe költözhet. A henyeiek legalábbis azt állítják, hogy az expolitikus már a költözést tervezi, sőt, már az új párjával, az Állami Számvevőszék elnökével, Windisch Lászlóval is ellátogatott a kis településre.
- mondta a lapnak Horváth Károly.
A portál munkatársa ellátogatott Varga Judit házához is, azonban ott nagy volt a csend, az ablakon a spaletták zárva voltak, és senki sem nyitott ajtót. Később keresték Varga Juditot is, ám nem reagált, valamint az Állami Számvevőszéken keresztül megpróbálták elérni Windisch Lászlót is, ám a sajtóosztály annyit közölt, hogy Windischt megilleti a magánélet védelme.
- árulta egy helyi lakos. Varga bántalmazási vádjait azonban a többség annak ellenére sem hiszi el, hogy kedvelik és kedves embernek tartják a korábbi politikusnőt. "Ennek az egésznek sokkal előbb ki kellett volna derülnie, amíg együtt voltak, nem azután, hogy elváltak" – mondta az ugyancsak a településen élő Varga József.
A mindössze 127 fős községben szinte mindenki ismer mindenkit. Többször látták együtt a családot korábban, de Varga most is rendszeresen biciklizik a három fiával. "Már az új párjának is megmutatta a települést, sőt, egy közeli gazdától még egy birkát is vásároltak" – mesélte egy helyi férfi.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- A legváratlanabb helyről és időpontban érte brutális támadás Magyar Pétert Gyurcsány Ferenc elindította a pünkösdi ünnepet.
- Eljött a pokol Magyarországra 90 km/h-s szél, jégeső, özönvíz: ezekre a vármegyékre frissítették a riasztást.
- A móri gyilkossághoz vezetnek a budapesti TEK-akció szálai? Itt a rendőrség válasza K. Ede elfogására.
- Magyar Péternek most lett elege, feljelenti Orbán Viktort A Fidesz legújabb, "Háború" feliratú plakátján akadt ki a TISZA Párt listavezetője.