Kubában jelentősen, több mint 500 százalékkal emelik a benzin és a dízelüzemanyag árát február 1-jétől. A kormányzat szerint a lépéssel biztonságosabbá válik az üzemanyagellátás és ez az intézkedés is hozzájárul a kubai gazdaság "újraélesztéséhez".
Vladimir Regueiro pénzügy- és árügyi miniszter bejelentése szerint február 1-jétől a hagyományos, 94 oktánszámú benzin literje 25 pesóról 132 pesóra (hivatalos árfolyamon 1,1 dollár), míg a prémium benzin literjének az ára a jelenlegi 30 pesóról 156 pesóra (hivatalos árfolyamon 1,30 dollárra) ugrik. A gázolaj literenkénti ára 546 százalékkal, 150 pesóra (1,25 dollárra) emelkedik.
A miniszter egyben közölte, hogy 29 olyan benzinkutat is megnyitnak, ahol kizárólag dollárért lehet vásárolni üzemanyagot. Kuba devizáért importál kőolajat, így a különleges benzinkutaknál keletkező dollárbevételt erre költheti a devizaszűkében lévő állam - írja az MTI.
Decemberben a kubai parlamentben, az úgynevezett Néphatalmi Nemzetgyűlésben Miguel Díaz-Canel elnök azt mondta, hogy vagy emelnie kell például az üzemanyag árát, vagy csökkentenie kell az alapvető élelmiszerek fejadagját a nehéz gazdasági helyzet közepette. Előzőleg Alejandro Gil gazdasági miniszter arról beszélt, hogy 2023-ban a kubai hazai össztermék (GDP) 1-2 százalékkal zsugorodik, az infláció pedig 30 százalék körüli, a GDP-arányos költségvetési hiány mintegy 19 százalék, és gondok vannak az ország fő bevételi forrásának számító turizmussal és a mezőgazdasággal. A gazdasági miniszter akkor kijelentette, hogy nem lehet fenntartani a jelentős mértékben dotált üzemanyagárat, ami más országok áraival összehasonlítva a legolcsóbb a világon.
Kubában a külföldi turisták száma még mindig csak 64 százaléka a 2019-es koronavírus-járvány előtti szintnek. Eközben a cukortermelés is visszaesett, és az országnak élelmiszert kellett importálnia.
Hivatalos adatok szerint 2022-ben mintegy 600 000 autó volt a 11,1 millió lakosú Kubában.
Magyarországon is drágult január elsejétől az üzemanyag ára
Hivatkozás másolásaAhogy arról a naphire.hu is beszámolt, januárban érvényesítik a kötelező jövedékiadó-emelést Magyarországon, melynek következtében jelentős drágulás jön a benzinkutakon. Az első emelés január elsején már meg is történt, akkor 20 forinttal drágultak az üzemanyagok. A második emelésre nagyjából január 15-e körül lehet számítani, ekkor 21 forinttal lesz drágább a benzin és a gázolaj.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.