Kétszázötvennégy elesett ukrán katona holttestét szállították haza Ukrajnába - közölte pénteken a hadifoglyokkal való bánásmódért felelős ukrán koordinációs központ a Telegramon.
A közlemény szerint 221 katona Donyeck környékén, 25 Zaporizzsja térségében, négyen a luhanszki fronton estek el, négy katonai holttestét pedig oroszországi hullaházakból szállították haza.
Az ukrán védelmi minisztérium honlapján nyilvánosságra hozott közleményében azt írta, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború bő két évvel ezelőtti kezdete óta több mint százféle különféle típusú lőszert kodifikáltak és engedélyeztek az ukrán hadseregben használatra, ezek közel felét 2024 eleje óta. A használatra engedélyezett lőszertípusok túlnyomó többsége a hazai védelmi ipar terméke - emelte ki a tárca. Hozzátette: ezek közé tartoznak kézi lőfegyverekhez, közelharci fegyverekhez használt lőszerek, valamint aknavetőaknák és különféle kaliberű és célú tüzérségi lövedékek. Ezen felül mintegy hatvan fajta lőszer bevetését hagyta jóvá a minisztérium különféle típusú drónokhoz. "Mindegyiket hazai vállalkozásoknál fejlesztették ki. Ezek között vannak kombinált hatású, nagy robbanásveszélyes és többcélú lőszerek is" - fejtette ki a tárca.
Mikola Olescsuk altábornagy, a légierő parancsnoka a Telegramon közölte, hogy péntekre virradó éjjel Oroszország 31 légicsapást mért Ukrajnára, bevetett 14 rakétát és 17 kamikaze drónt.
Az ukrán légvédelem ezek közül hét rakétát és 17 drónt semmisített meg a levegőben - írja az MTI.
Az északkelet-ukrajnai Szumi megye katonai adminisztrációja pénteken arról adott hírt, hogy az orosz erők a régióban egy drónnal csapást mértek egy menetrend szerint közlekedő buszra, amelyben 19 utas tartózkodott, közülük három megsérült.
Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat a Telegramon arról tájékoztatott, hogy éjjel az orosz hadsereg légicsapásokat hajtott végre a harkivi régió frontvonal menti települései ellen, aminek következtében több helyen tüzek keletkeztek, de senki sem sérült meg.
Viktorija Ruban, a katasztrófavédelem Kijev megyei részlegének szóvivője elmondta, hogy a tűzoltók már harmadik napja küzdenek a lángok megfékezésével a régió egyik ipari létesítményében, amelyben szerda délelőtt tört ki tűz egy orosz támadás következtében.
A vezérkar legfrissebb, pénteki összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg meghaladta az 524 ezret. Az ukrán erők csütörtökön megsemmisítettek egyebek mellett nyolc orosz harckocsit, 48 tüzérségi és három légvédelmi rendszert, valamint 22 drónt.
Ukrajna további tíz országgal tárgyal kétoldalú biztonsági megállapodás megkötéséről - hozta nyilvánosságra pénteken Volodimir Zelenszkij elnök az elnöki iroda oldalán. Kiemelte, hogy nagyon elégedett az Egyesült Államokkal és Japánnal csütörtökön megkötött megállapodásokkal, és emlékeztetett arra, hogy Ukrajna immár kétoldalú biztonsági megállapodásokat kötött a legfeljettebb ipari országokat tömörítő G7 valamennyi tagjával. Hozzátette, hogy Ukrajna eddig 17 ilyen megállapodást írt alá. Zelenszkij rámutatott arra, hogy az Egyesült Államokkal kötött megállapodás tartalmaz rendelkezéseket Patriot légvédelmi rendszerek és F-16-os vadászgépek szállítására vonatkozóan.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló baleset történt a magyarok kedvenc nyaralóhelyén, legalább kilencen meghaltak Legkevesebb kilenc ember életét vesztette, további 48 pedig eltűnt, miután szombat éjjel felborult egy illegális bevándorlókat szállító hajó a Kanári-szigetekhez tartozó El Hierro szigetétől 7 kilométerre délre, az Atlanti-óceánon.
- Percekkel Naszrallah meggyilkolása előtt Netanjahu hideglelős beszéddel üzent Izrael ellenségeinek Percekkel Naszrallah Hezbollah-vezér meggyilkolása előtt beszélt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az ENSZ-ben. Az események tükrében a kormányfő szavai sajátos megvilágításba kerültek.
- Történelmi izraeli siker a Hezbollah vezetőjének meggyilkolása Haszán Naszrallah, a Hezbollah vezetője több évtizeden át volt a politikai pártként és terrorhadseregként is számon tartott libanoni síita szervezet arca és első számú vezetője.
- Így ünneplik izraeli strandolók a Hezbollah vezetőjének halálát Ahogy azt korábban a Nap Híre megírta, az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy nappal korábban megölte a libanoni síita fegyveres mozgalom, a Hezbollah vezetőjét, Haszan Naszrallahot a csoport központi főhadiszállására mért légicsapásban Bejrút déli külvárosában.