Barcelona már egy ideje küzd a túlturizmus ellen.

A katalán főváros a túlturizmus ellen most újabb intézkedést hozott: csökkenteni fogják a központi kikötőbe befutó sétahajók számát. A környezetszennyezés redukálása érdekében bizonyos mólók, köztük a World Trade Center és a Muelle Barcelona Norte északi kikötője többé nem fogad ilyen típusú hajókat, azoknak a déli kikötőben kell megállniuk.
Mindez azt jelenti, hogy az utasoknak harminc percet kell buszozniuk, hogy a nyitva maradt mólókról bejussanak a városközpontba. Az új szabályok várhatóan október 22-től lépnek életbe - írja a Roadster.
Ada Colau, Barcelona polgármestere először 2019-ben tett ígéretet arra, hogy korlátozni fogják a városba érkező sétahajók számát. "Olyankor több ezer ember érkezik egyszerre. Nagy részük csak néhány órát marad Barcelonában, és az itt tartózkodásuk nagymértékben a belvárosra koncentrálódik. Az összeomlás érzetét keltik" – mondta.
Egy új elemzés szerint néhány úti cél már komoly kihívásokkal néz szembe a túlturistásodás miatt. Sok utazó szeret feltérképezetlen területeket és olyan feltörekvő úti célokat felkeresni, amelyeket még nem érintettek tömegek. Jó néhány közülük viszont már nem igazán tud elrejtőzni.
A naphire.hu arról is beszámolt, hogy Velencében is léptek, és turistaadóval próbálják távol tartani a nagy tömeget. "Ötven éve halljuk, hogy Velencét megszállják a turisták, és több évnyi tétlenség után itt az ideje, hogy döntsünk, és tegyünk valami kézzelfoghatót" - mondta Luigi Brugnaro polgármester.
Kapcsolódó cikkek
- Tátva maradt a strandolók szája: váratlan "vendég" zavarta meg a fürdőzést - videó Elképesztő videófelvétel készült az ausztráliai Perth egyik strandjánál. Ezen egy hatalmas ámbráscet látható, amint szokatlanul közel úszik a parthoz - annyira, hogy az úszók láthatóan megközelítették a bálnát és voltak, akik meg is érintették.
- Botrány a királyi családban, egy nő miatt mondott le a trónról az uralkodó 1936. december 11-én VIII. Eduárd, aki nem tudta összeegyeztetni a válófélben lévő Wallis Simpson iránti vonzalmát a királyi szerepével, megdöbbentő döntést hozott: lemondott a trónról, és ezzel véget vetett a kötelesség, a szerelem és a monarchia határait feszegető válságnak.
- Kiderült a magyarok titka, erre kerestek rá a Google-n Változatos témák kerültek fel a Google Kereső idei magyarországi topilstáira: a személyek közül Azahriah, a filmek közül az Oppenheimer, míg a receptek közül az őzlábgomba receptje foglalkoztatta idén leginkább a magyarokat.
- Azonnal törölje, ha ilyen e-mailt kap: kiüríthetik a bankszámláját Egy szörnyen veszélyes Disney+ csalás terjed e-mailben, amely képes arra, hogy teljesen lenulláza a bankszámláját. A kiberbiztonsági szakemberek most feltárták, hogy melyik az az üzenet, amire nagyon oda kell figyelni, és azonnal törölni, ha megkapjuk.