Az énekesnő szerint most egy szerető közegben van, párja, Papp Máté Bence pedig jól kijön kislányával.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/toth-gabi-sztarban-sztar.inbox800x450.jpg)
Az elmúlt hónapokban folyamatosan téma volt Tóth Gabi és Krausz Gábor válása, illetve az énekesnő új kapcsolata a Fricska Táncegyüttes táncosával, Papp Máté Bencével. Gabi még tavaly novemberben, a Sztárban Sztár leszek! egyik élő adásában vállalta fel kapcsolatát. Az énekesnő és párja most a TV2 stábjának adtak közösen interjút, melyben elmondták, hogyan alakul most a viszonyuk, és hogyan hatott rájuk az a rengeteg figyelem, amit a kapcsolatuk kezdetén kaptak - írja a 24.hu.
"Akik igazán velünk voltak, azok velünk maradtak, akik meg csak úgy felszínesen, hittek a lapoknak, és elveszítettük őket. De igazából ez így jó is, mert egy olyan közeg jött létre körülöttünk, akik őszintén velünk vannak, és támogatni fognak bennünket a jövőben is"
– fejezte be párja mondatait az énekesnő. Papp hozzátette, szerinte a rájuk irányuló figyelem miatt olyasmiken mentek át, amiken a legtöbb párnak nem kell, de úgy érzi, ez csak még jobban összekovácsolta őket.
"Egy olyan szerető közegben vagyok, olyan csodálatos családja van a Máténak, amiért nem lehetek elég hálás, hogy befogadtak. Hogy együtt, népzenére bulizhatunk akár az édesanyjával esténként, amikor vacsorát főz nekünk. Ezek mind olyan pillanatok, amik mindent felülírnak az emberben"
– magyarázta Tóth Gabi, akit az is boldogsággal tölt el, hogy a kedvese a Krausz Gáborral közös kislányával, Hannarózával is jól kijön. Papp szerint fel kellett nőnie a feladathoz, de mára már nagyon örül ennek a kapcsolódásnak.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.