Drámai fotó került elő Tóth Gabiról és Krausz Gáborról, ahol éppen szülinapot ünnepelnek.

Augusztus elején bombaként robbant a hír, hogy hat év után válik Tóth Gabi és Krausz Gábor. Bár a sztárpár az okokat akkor nem árulta el, hamar kiderült, hogy a Fricska Táncegyüttes fiatal táncosa, Papp Máté Bence miatt mehetett tönkre a kapcsolatuk, akivel az énekesnő egy ideje együtt dolgozik. Azóta már nem is tagadják kapcsolatukat, egy fesztiválon együtt jelentek meg, majd Horvátországban is együtt nyaraltak, sőt, állítólag együtt is élnek már a szentendrei házban.
Már a szakítás bejelentése előtt is rengeteg pletyka szárnyra kelt arról, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor kapcsolata egy ideje gödörben volt. Az énekesnő állítólag nem csak fellángolásból szeretett bele a Fricska táncegyüttes tagjába, Papp Máté Bencébe, hanem egyszerűen nem jött ki már jól a sztárséffel.
Most egy drámai fotó került elő az egykori sztárpárról, ahol éppen szülinapot ünnepelnek - szúrta ki a Promotions. A lap felidézte, a kép készülte után, 2018-ban minden bulvárlap azzal volt tele, hogy a sztárséf és az énekesnő összejöttek. Látható is volt rajtuk, hogy hatalms a szerelem.
Krauszék a Séfek séfe egy másik sztárjának, Wolf Andrásnak a Salon nevű éttermében jártak, ott készült róluk a szerelmes fotó, ami egyébként még mindig megtalálható Krausz Instagram-oldalán.
Kapcsolódó cikkek
- Nagyon, nagyon szereti saját magát az RTL műsorvezetője Szabados Ági beszéde nagyon kiverte a biztosítékot.
- Tóth Vera kicsit sem fogta vissza magát, elmondta a véleményét Krausz Gáborról Krausz Gábor és Tóth Gabi másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy elválnak útjaik.
- Mit művelt a Viszkis? Tiltólistára került Ambrus Attila ebben a magyar városban Nem kapta meg az árusításhoz szükséges engedélyt.
- Meglepő lépésre szánta el magát III. Károly, ez mindent megváltoztat Elkötelezett III. Károly király, kész mindent megtenni, hogy helyreálljon a családi béke.