Az információk szerint a színésznő betegsége 2021. őszén kezdődött, amikor megfertőződött a koronavírussal.
Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, Tompos Kátya egy ritka és súlyos daganatos betegséggel küzd, amelyre Magyarországon nincs is gyógymód. A 41 éves színművésznő állapotáról a Fábián Juli Emlékalapítvány Facebook-oldalán számoltak be elsőként, ugyanis gyűjtést szerveznek a külföldi kezelésre. Arról is beszámoltunk, hogy Tompos Kátya Facebook-oldalán azt írták: a színésznő egyedül elérte a határait, ezért fordultak a nyilvánossághoz.
A Blikk információi szerint a Jászai Mari-díjas színésznő kálváriája 2021. őszén kezdődött, amikor megfertőződött a koronavírussal. A betegség és szövődményei nagyon megviselték a szervezetét, csak lassan gyógyult, majd a sorozatos vizsgálatok, kontrollok nyomán derülhetett ki, hogy más probléma is van. A bulvárlap úgy tudja, a diagnózis sokkolta a színésznőt és a környezetét, de hamar elkezdett a gyógyulásra koncentrálni. Már külföldi kezelést is vett igénybe, ameddig az ő és szerettei anyagi kerete engedte - szúrta ki az nlc.hu.
“Próbál erős lenni, (…) de fizikailag is megviseli. Látszik rajta, hogy nincs jól” – árulta el a lapnak egy ismerős. Az is kiderült, hogy még a színésztársak sem tudták, hogy ekkora a baj.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.