"Kegyelem nem járhat" - fogalmazott.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/toman-szabina-fb.inbox800x450.jpg)
Ahogy a Naphire.hu is beszámolt róla, Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este benyújtotta a parlamentnek az alaptörvény tizenharmadik módosításáról szóló javaslatot, amelynek elfogadása esetén a köztársasági elnök nem gyakorolhatja egyéni kegyelmezési jogát a kiskorúak sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmények esetén. Minderre azután került sor, hogy Novák Katalin köztársasági elnöktől kegyelmet kapott az a férfi, aki a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyetteseként éveken át eltusolta főnöke pedofil bűncselekményeit.
Novák Katalin az ATV kérdésére, miszerint megbánta-e a kegyelmi kérvény aláírását, megfordult-e a fejében, hogy lemond, és kész-e megindokolni a döntését, azt válaszolta: a pedofilok elleni szigorúbb fellépésnek, a pedofilok nyilvántartásának a bevezetésének ő volt az egyik leghangosabb élharcosa annak idején. Hangsúlyozta: az elmúlt napokban egy olyan politikai kampánynak vagyunk tanúja, ami rengeteg valótlan állítást tartalmaz.
Most Tomán Szabina is megszólalt az üggyel kapcsolatban. Azt írta, a köztársasági elnök néhány hónapja kérte fel arra, hogy csatlakozzon a tanácsadói testületéhez. A pedofília elítélése szerinte morális kötelesség, mindenféle szigorítás, mely arra irányul, hogy ezt a jogszabály szintjén is a legnagyobb bűnné tegyük, fontos - számol be a 24.hu.
"Aki ezen bűncselekmény elkövetőjét segíti, ugyanolyan bűnös. Kegyelem nem járhat" - jelenti ki.
A bejegyzéshez egy képet is mellékelt, amelyre azt írta: #nemleszekcinkos. Hozzátette: „Üzleti döntéseimet mindig kellő körültekintéssel hozom meg, a lehető legtöbb elérhető információ alapján. Ha ez a döntés egy adott személyt is érint, azt felé személyesen jelzem. Ez most sem lesz másként.”
Tomán kijelentette, hogy sosem vett részt politikai kampányokban, és pénteken sem fog részt venni a Sándor-palota elé szervezett tüntetésen sem, arról azonban nem írt, hogy visszalép-e az elnöki tanácsadói tisztségétől.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.