Teljesült a halálos beteg Dezső álma: a helyszínen nézte végig a Skócia elleni magyar győzelmet
Teljesült Szalai Dezső álma. Stuttgartban, a lelátón nézhette végig vasárnap a magyar válogatott sikerét. Ő ALS beteg, ez az a betegség, amelyet Karsai Dániel történetén keresztül ismert meg az ország. Dezső a diagnózis után bakancslistát írt, melyen a foci eb-n való szurkolás szerepelt az első helyen. Részletek vasárnap 19.00-kor a Heti Naplóban, Berecz Péter riportjában.
Amint az közismert, Magyarország a 101. percben lőtt góllal legyőzte Skóciát, Csoboth Kevin utolsó perces góljával sikerült megszereznie a három pontot.
Korábban mi is írtunk arról, hogy összefogtak Szalai Dezső barátai, akiknek így sikerült teljesíteniük a gyógyíthatatlan beteg fociszurkoló barátjuk egyik legnagyobb álmát, ami a bakancslistájának az első helyén szerepelt.
Szalai Dezső sikeres étteremtulajdonos tavaly kapta meg a sokkoló diagnózist az orvosoktól, ugyanis kiderült, hogy Karsai Dániel alkotmányjogászhoz hasonlóan, gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenved. A vállalkozó alig néhány hónapja ünnepelte az 50. születésnapját, azonban a betegség már eluralkodott rajta.
Azonban Dezső fogta magát és bakancslistát írt, melynek első helyén az szerepelt, hogy Stuttgartban, a labdarúgó Európa-bajnokságon szurkolhasson a magyar válogatottnak.
Dezső barátai pedig összefogtak, így nekik és az adományozóknak köszönhetően megvalósították a nagy álmát. Nemrég útnak is indultak Németországba, az ATV Heti Napló stábja pedig elkíséri őket a hosszú útra.
Kapcsolódó cikkek
- Mégis mit művel az időjárás? Kijött a friss előrejelzés, ez vár ma ránk Napos idő várható a mai nap, azonban néhol előfordulhat gyenge eső vagy zápor.
- Borzalmas tragédia történt Magyarországon Meghalt egy motorkerékpáros pénteken a 81-es főúton, a helyszínelés idejére a főút érintett szakaszát lezárták - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
- Pénteken még megdőlt a hajnali melegrekord a fővárosban, ma pedig már az eső mossa el a napunkat Megdőlt a hajnali melegrekord a fővárosban pénteken - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szombaton.
- Onnan kapott kegyetlen beszólást Karácsony Gergely, ahonnan a legkevésbé várta Pénteken robbant a hír, miszerint Balogh Samu kabinetfőnők távozik Karácsony Gergely főpolgármester mellől. Ezt követően Balogh a Facebook-oldalán írt egy posztot, amelyben egy sejtelmes mondat is helyet kapott, miszerint "sok volt a kanyar". Ez pedig azért is érdekes, mert a politikus kritikusai sokszor azzal támadják, hogy sokszor változtatja meg az álláspontját.