Hirdetés

“Kegyetlen sorscsapás” - Kamerák előtt eredtek el Tatár Csilla könnyei

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

Önként adta át a szót az ATV a Nagy dilemma című műsor másik vendégének, Grecsó Krisztián költőnek a népszerű tévés - az emlékei miatt előtörtek belőle az érzelmek.

A televíziós műsorvezető-szerkesztő, Tatár Csilla és a népszerű kortárs író, Grecsó Krisztián lesz a vendége ma Kadarkai Endrének a Nagy dilemma című műsorban. A Nap Híre információi szerint pedig érzelmes, szívszorító felvételeket rögzítettek az ATV kamerái a beszélgetésük során.

A műsorvezető egy nem mindennapi dilemmával szembesítette a vendégeit: “Egy daganatos gyermek láttán szent meggyőződéssel azt mondja neked a barátod, hogy mindenki okkal születik le a földre, ez a baj is csak azért történt vele, hogy tanítson. Miképp cselekszel?”. Úgy tudjuk, a megadott válasz lehetőségek közül Csilla csak nehezen tudott választani, amit szóvá is tett, így nem véletlen, hogy Kadarkai Endre rögtön hozzá fordult, hogy kifejthesse a véleményét.

“Az van, hogy én egy nagyon racionális ember vagyok. És többször meggyűlt már a bajom azzal, hogy hitetlennek tartottak. Én alapvetően nem tudok dogmák szerint élni és gondolkodni” - kezdte az ATV műsorában Csilla, aki hozzátette: vannak igazságok és elvek, amit a sajátjának tud, de összességében ateista. “És ez sokszor problémát okozott, például, amikor a nagymamám meghalt. Rettenetes volt, hogy egyszerűen nem volt kapaszkodó. Tehát egy olyan embernek, akinek nincs hite, vagyis hitem van, csak nem külső tényezőkben, annak nagyon nehéz egy ilyen helyzetet feldolgozni” - folytatta a tévés a Naphire.hu értesülései szerint. Majd elárulta: a felvetés azért is érinti meg, mert megtörtént velük.

“Amikor a nagyon-nagyon szűk környezetemben találkoztunk ezzel a helyzettel, amikor egy gyerek lesz daganatos, akkor én arról azt gondoltam, hogy nyilvánvalóan nincs Isten. Egy gyerekkel ilyen nem történhet meg. Kegyetlen sorscsapás” - folytatta Csilla, majd: “Viszont azok, akikkel ez megtörtént, ők mélyen hívő emberek voltak, és ők ezt mondták(…), hogy ’minden okkal történik’, és, ha ő majd elmegy, egy sokkal jobb helyen lesz…” - folytatta a gondolatmenetét egyre halkabban és lassabban, majd jól látszott, ekkor már képtelen volt uralkodni az érzelmein, könnyekkel teltek meg a szemei. Így arra kérte a műsor másik vendégét, Grecsó Krisztiánt, folytassa ő.

Hogy hogyan ért véget Tatár Csilla története, hogy ki az a két ember, akinek soha nem fog megbocsátani az életben, s hogy Grecsó Krisztiánnak miért kellett 15 év, hogy feldolgozza apja halálát, az ma este 21:30-kor kiderül az ATV a Nagy Dilemma című műsorból.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés