Egy fiatal nő döbbenetes történetet osztott meg a Redditen: a szomszédjai már hónapok óta lopták az internetét, és amikor véget vetett ennek, még őt állították be gazembernek. A nő azt is elárulta, hogy jött rá arra, hogy dézsmálják a wifijét, ez pedig nekünk is tanulságos lehet.

Riasztó esetet osztott meg a Reditten egy nő. Állítása szerint fogalma sem volt arról, hogy a szomszéd lakásban lakóknak van hozzáférésük a wifijéhez, egészen addig, amíg egy aggasztó levél nem landolt a postaládájában. "Kaptam egy értesítést az internetszolgáltatómtól, amely szerint valaki illegálisan letöltött egy filmet vagy egy játékot az IP-címemről" – számolt be.
Elmondása szerint a levélben azt javasolták neki, hogy változtassa meg a Wi-Fi jelszavát és ne adja meg senkinek azt. A nő így is tett, ám arra egyáltalán nem számított, hogy a szomszédjai ezután számon kérik majd. Ám ezt mégis megtörtént, ugyanis másnap három diák kopogtatott az ajtaján és a wifi-jelszavát követelték – adta hírül a Sun.
A férfiak azt állították, hogy egy rövid nyári tanfolyamon vesznek részt és a záróvizsgáik előtt szükségük lenne az internet-hozzáférésre. A nő azonban nemet mondott nekik, még annak ellenére is, hogy semmibe sem került volna neki a jelszómegosztás. Mint írta, rendkívül felháborította, hogy korábban lopták tőle az internetet. Ráadásul megjegyezte, ha jól kijöttek volna egymással, nyitott lett volna arra, hogy használják a netet, azonban illegális letöltésre akkor sem adott volna engedélyt.
Arról is beszámolt, hogy a három fiatal felháborodott azon, hogy a nő nem „osztja” meg velük a továbbiakban az internetét, és „gazembernek” nevezték. Az incidens után négy nappal kiköltöztek a lakásból.
"Úgy tűnik, hogy én vagyok a gazember. Azon gondolkodom, hogy nem kellett-e volna megengednem, hogy még négy napig használják? – tette fel a Reddit népének a kérdést a nő. A kommentelők azonban nagyon felháborodtak az eseten, és szerintük a nő jól tette, hogy azonnal jelszót változtatott.
Mindenesetre a történetét megosztó nő felhívta a figyelmet arra, hogy a routerek jelszavát jobb, ha mindenki átállítja. "Az én jelszóm alapértelmezett volt, ami a routerrel együtt érkezett" – írta, hozzátéve, hogy nem tudja, hogy a diákok hogyan jutottak hozzá a jelszavához, azonban az egyikük informatikai-mérnöki mesterszakra készült, a másik kettő pedig orvostanhallgató volt, így úgy sejti, hogy „meghekkelték.”
Ön tudta? Van négy olyan alkalmazás, amik bár rendkívül népszerűek, mégis nagyon lassítják a Wi-Fit. Korábbi cikkünkben leírtuk, hogy a Netflix, a Disney+, az Amazon Prime és a YouTube van az elsők között a nagy adatszívók listáján.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Azt hiszi, le tudna szállni egy repülőgéppel? Valószínűleg téved Egy felmérés szerint sokan vannak, akik úgy gondolják, irányítás mellett simán le tudnának tenni egy gépet, ha a pilóták erre valamiért nem lennének képesek. Ám ez nem ilyen egyszerű: ahhoz, hogy egyáltalán egy kereskedelmi járat pilótaülésébe ülhessen valaki, nagyon sokat kell tanulnia.
- Elon Musk mindenkinek hazudik? Kitálalt a Tesla volt alkalmazottja A Tesla egyik volt alkalmazottja azt állítja, hogy a cég önvezető járműveit meghajtó technológia nem elég biztonságos a közutakon való használathoz.
- Kínos pillanatok a dubaji klímacsúcson: Biden megbízottja épp a széntüzelésű erőművekről beszélt, amikor szellentett egyet A beszéde közben üvegházhatású gázokat engedett szabadon, amiről hang- és videófelvétel is készült.
- Jön a karácsony, támadásba lendültek a telefonos csalók: Így nyúlják le a pénzünket A kiberbűnözők óriási hasznot húznak az ünnepi szezonból, elég csak belegondolni abba, hogy milyen gyakran vesszük elő ilyenkor a bankkártyánkat. A legjobb módja annak, hogy biztonságban maradjunk, az az, ha ismerjük a csalók trükkjeit.