A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül tizennyolcan hazaérkeztek Magyarországra - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára az M1-en. Elmondta: a 21 súlyos sérült közül ketten továbbra is mélyaltatásban vannak.
A magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek meg, őket a szakolcai, a nagyszombati, a malackai, illetve három pozsonyi kórházban ápolják.
Menczer Tamás elmondta: a külügyminisztérium call centerébe 31 hívás érkezett a balesettel kapcsolatban, és minden utast sikerült azonosítani. Kiemelte: a nagykövetség munkatársai hétfő óta a helyszínen, illetve a kórházakban vannak, hogy segítsék a sérülteket, de az utasok azonosításában és a rokonok, ismerősök tájékoztatásában is részt vettek, vesznek. Hangsúlyozta, hogy kollégáik a továbbiakban is segítik a baleset sérültjeit - írja az MTI.
Az államtitkár beszámolt arról, hogy a könnyebben megsérült 37 utast egy tűzoltó-parancsnokságon vizsgálták meg, közülük 23-at további vizsgálatokra kórházba küldtek. Ezt 19 ember fogadta el, őket kórházba szállították, míg négy ember visszautasította a további vizsgálatokat. Az utasok közül 18-an indultak el hétfő este és érkeztek meg Magyarországra - ismertette.
Kitért arra, amint a sérültek hazaszállítható állapotban lesznek, az Országos Mentőszolgálat - az orvosi protokoll szerint - segítséget nyújt a hazaszállításukban.
Kapcsolódó cikkek
- Halálos motorbaleset történt a fővárosban A motoros életét már nem lehetett megmenteni.
- Rendkívüli: Húsz magyar katona is megsérült a koszovói zavargások során Többen súlyos sérüléseket szenvedtek.
- Fontos bejelentést tett a Magyar Posta, ez rengeteg magyart érinthet Informaatikai karbantartást végeznek.
- Csendes megemlékezést tartanak Suhajda Szilárd tiszteletére A megemlékezést honlap rendezik meg a fővárosban.