Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, hétfőn magyar autóbusz karambolozott a szlovák D2-es autópályán. A hírek szerint a baleset a sztráda 15. kilométerénél történt, Kúty irányába. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a kamion és a busz milyen körülmények között ütközött.
A helyszínen 28 tűzoltó végezte a műszaki mentést, a sérülteket kiszabadították a roncsok alul, és elsősegélyben részesítették őket. A hírek szerint a balesetnek egy halálos áldozata van, és 55-en különböző mértékű sérülteket szenvedtek, súlyos sebesültek is vannak. A helyszínre a mentőautók mellett mentőhelikoptert is küldtek.
A legfrissebb hírek szerint budapesti és miskolci magyarok, feltehetően nyugdíjasok utaztak a balesetet szenvedett buszon, összesen 59-en.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára hozzátette, az utaslista az autóbuszban van, így nehezebb összeírni, hogy pontosan hányan és kik utaztak a járművön - írja az ATV.
Az államtitkár azt is közölte, hogy egy ember meghalt a balesetben, 13-an súlyosan, 8-an közepesen, 37-en pedig könnyebben sérültek meg. A szlovák mentők négy vagy öt kórházba szállították, illetve szállítják a sérülteket.
Menczer kiemelte továbbá azt is, hogy a két sofőrnek negatív lett az alkoholtesztje. A Külgazdasági és külügyminisztérium azt kéri, a hozzátartozók a sérültekről a magyar konzuli szolgálat honlapján lévő call center számán érdeklődjenek.
Kapcsolódó cikkek
- Végre elkezdődhetett, amire mindenki várt Májusban csökkent az élelmiszerek világpiaci ára áprilishoz képest az ENSZ adatai szerint.
- Szörnyű állapotok uralkodnak a Mount Everesten, nagyon rossz a helyzet A Föld legmagasabb pontját sokan próbálják meghódítani, már magyarok is többször feljutottak - ez azonban sajnos negatív következményekkel is jár.
- „Monacói zászlóalj” - Az orosz oligarchák helyét ukrán milliárdosok vették át a francia Riviérán A Le Monde tényfeltáró riportban leplezte le a háború elől a francia tengerpartra költöző milliárdosokat.
- A Mount Everestnél van rosszabb is: kiderült, melyik a világ leghalálosabb hegye Bár az idén különösen veszélyes a Mount Everest megmászása, mégsem az a világ legveszélyesebb hegye.