Több mint másfél hónap pokoli bizonytalanság után a katari közvetítéssel létrejött túszalkuval visszanyerte szabadságát a magyar-izraeli állampolgárságú 8 éves Ella és 15 Dafna.
Ella és Dafna voltak azok a kislányok, akiknek édesanyjával a Hetek interjút készített októberben. A lányok egy Gáza melletti kibucban voltak édesapjuknál és a férfi új párjánál, amikor a Hamász október 7-én bestiális terrortámadást indított Izrael ellen. Édesapjukat, annak párját és mostohatestvéreiket meggyilkolták a támadás során, őket pedig Gázába hurcolták.
A Naphire.hu először októberben számolt be róla, hogy a Hetek interjút készített a magyar-izraeli állampolgárságú anyukával: Majan Zinnel kijelentette, mindent megtesz azért, hogy a lányai hazamehessenek. Elmondása szerint a terroristák élőben közvetítették, ahogyan elrabolják a lányait egy gázai határ menti kibucból. Később más felvételeket is látott, ahogy a dzsihadisták társaságában a nyolcéves Ella és a tizenöt éves Dafna zokognak a félelemtől. Az édesanya a magyar sajtón keresztül azt üzente a lányainak, hogy „maradjanak erősek, mindent tegyenek meg, amit mondanak nekik, és tudják, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy hazahozzam őket”.
A hírt Szijjártó Péter külügyminiszter is megerősítette. „Jó hírt tudok megosztani a magyar túszokért aggódókkal: a katari kormány közvetítésének köszönhetően ma újabb túszok szabadultak ki a Hamász fogságából, köztük a két magyar állampolgárságú gyermek. Ezáltal mindhárom olyan magyar túsz visszanyerte szabadságát, akik az Izraeli-Hamász megállapodás alapján a szabadon bocsátandó kategóriába tartoztak (nők és gyermekek). A katari államminiszter kollégának köszönetemet fejeztem ki azért, hogy az ígéretüknek megfelelően segítették a magyar túszok kiszabadulását.” – írta a külügyminiszter.
Kapcsolódó cikkek
- Bejelentést tett az izraeli hadsereg: megölték a Hezbollah 250 harcosát Libanonban Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken bejelentette, hogy a négy napja elindított dél-libanoni korlátozott hadműveletekben eddig az Iránból támogatott libanoni Hezbollah síita terrorszervezet kétszázötven harcosát ölték meg.
- Rendkívüli hír: lövöldözés tört ki Németországban, egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek A lövöldözés elkövetője után hajtóvadászatot indítottak a rendőrök.
- Döbbenetes felfedezés: egy kamionban találták meg az eltűnt 12 éves kislányt A kamionsofőrnek számos váddal kell szembenéznie.
- Borzalmas balesetet szenvedett egy házaspár az Uber-sofőrjük miatt, majd a dolgok még rosszabbra fordultak Egy New Jersey-i házaspár súlyos balesetet szenvedett, amikor az Uber-sofőrjük áthajtott egy piros lámpán, mégsem perelhetik be a céget, mert a fuvar megrendelésekor elfogadott feltételek nem teszik lehetővé.