A Sleep Healt című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint a hétvégi alvás a szív- és érrendszeri egészség javulásával járhat.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/alvas-jpg-pixabay.inbox800x450.jpg)
A kínai Nanjingi Orvosi Egyetem kutatói a Nemzeti Egészség- és Táplálkozásvizsgálati Felmérés (NHANES) adatait elemezték, amely 3400 20 éves és idősebb amerikai felnőtt adatait gyűjtötte össze 2017 és 2018 között. A felmérés során információt gyűjtöttek arról, hogy a résztvevők mennyi időt aludtak hétköznap és hétvégén, valamint arról, hogy volt-e szívbetegségük, magas vérnyomásuk és/vagy cukorbetegségük.
Kiderült, hogy azoknál az embereknél, akik hétvégén legalább egy órával többet aludtak, mint hétköznap, alacsonyabb volt a szív- és érrendszeri betegségek aránya azokhoz képest, akik nem aludták ki magukat - írja a New York Post.
A kockázat csökkenése azoknál volt a legjelentősebb, akik hétköznap kevesebb mint hat órát aludtak, hétvégén pedig legalább két órával többet.
"Ha kevesebb mint hat órát alszunk éjszakánként, megnő a stresszhormonok felszabadulása, valamint a szívroham és a szélütés kockázata" - mondta Dr. Marc Siegel, a NYU Langone Medical Center klinikai professzora.
Dr. Biquan Luo alvásszakértő és a LumosTech vezérigazgatója azt mondja a tanulmány kapcsán, hogy a folyamatos alványhiány krónikus fáradtsághoz és elhízáshoz vezethet, valamint a szív- és érrendszeri betegségek fokozott kockázatát okozhatja. Azt azonban megjegyezte, hogy az "alvásadósság" felszámolása még nem fordítja vissza teljesen a krónikus alváshiány hatásait.
A napokban írtunk arról is, hogy mennyire veszélyes lehet az alvászavar, és megosztottunk öt tippet azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet leküzdeni azt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.