Bár az első benyomásnál sokat számíthat a külső, vannak más tulajdonságok is, amelyekkel megnyerhető az emberek szíve.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/ruzs-smink-szepseg-kulso.inbox800x600.jpg)
Figyelembe véve a külsőségekre fordított figyelmet, és azt, hogy milyen gyorsan kialakítunk, és mennyire ragaszkodunk az első benyomáshoz, könnyű lenne azt feltételezni, hogy a külsőségek számítanak a legtöbbet a szerelem megtalálásában. A külső megjelenés és a szexualitás az emberek által preferált tulajdonságokat vizsgáló felmérésekben a középmezőnyben szerepel, az anyagi sikerek, például az anyagi biztonság és a szép ház birtoklása pedig a legkevésbé fontos vonzó tulajdonságok közé tartoznak.
Ehelyett az olyan tulajdonságok, mint a kellemes viselkedés, az extraverzió (egy személyiségdimenzió, mely azt jelzi, hogy a személy figyelme milyen mértékben irányul önmaga irányába befelé vagy a külvilág irányába kifelé) és az intelligencia sokkal magasabb pontszámot érnek el, mint a fizikai vonzerő - írja a BBC.
Az ehhez hasonló felmérésekben az ún. társadalmi kívánatossági torzítás - vagyis az a hajlamunk, hogy olyan válaszokat adjunk, amelyekkel mások szemében jónak tűnünk - befolyásolhatja az eredményeket, mondja Greg Webster, a Floridai Egyetem pszichológiaprofesszora. Ez azt jelentheti, hogy az önbevallásos felmérések kissé torz adatokat mutatnak,
de még így is jellemzően az emberek azt mondják, hogy az olyan tulajdonságokat, mint az intelligencia, előnyben részesítik a külsővel szemben.
Vegyünk egy példát! A So Syncd nevű társkereső alkalmazás pszichológiai tesztet töltet ki azokkal, akik regisztrálni szeretnének. Jess Alderson, az alkalmazás társalapítója a BBC rendelkezésére bocsátotta mintegy ezer felhasználó tesztjét, és ebből is az derült ki, hogy közel 90% a személyiséget részesítette előnyben a külsővel szemben.
Keressük a hasonlót
Hivatkozás másolásaTerri Orbuch, a Michigani Egyetem szociológusa és Susan Sprecher, az Illinois Állami Egyetem szociológusa szerint a hasonlósággal kapcsolatos tulajdonságok - például az, hogy fizikailag és genetikailag mennyire hasonlít hozzánk a másik személy, milyen közel lakik hozzánk, és hogy kedveljük-e a barátait - magyarázzák, miért olyan fontos a lelki hasonlóság.
A lelkiismeretesség és a nyitottság tekintetében magas szintű hasonlóságot mutató partnerek a problémák és a napi feladatok kezelésében más párokkal szemben előnyt élveznek.
Ellen Berscheid, az amerikai Minneapolisi Minnesotai Egyetem pszichológusa és Harry Reid, a New York-i Rochesteri Egyetem pszichológusa pedig úgy látja: a vonzalom egyik legalapvetőbb elve, hogy a partnerünk hasonló személyiségjegyekkel rendelkezzen, mint mi magunk.
Ugyanakkor bizonyos személyiségbeli különbségek is vonzóak lehetnek. Jobban szeretünk például olyan csapatban lenni, amelynek extraverziós szintje ellentétes a miénkkel, ami más tulajdonságokat hozhat ki belőlünk.
"Logikus, hogy úgy fejlődtünk ki, hogy olyan emberekhez vonzódunk, akik legalább bizonyos mértékben különböznek tőlünk" - mondja Alderson, akinek alkalmazása nagyobb valószínűséggel illeszti össze a kiegészítő tulajdonságokkal rendelkező emberek profilját.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.