Cori Broadus, Snoop Dogg lánya elmondta, sírva fakadt, amikor az orvosok közölték vele, hogy 24 évesen "súlyos agyvérzésen" esett át.
A rapper gyermeke csütörtökön, a kórházi ágyában fekve osztott meg egy képet magáról az Instagram-oldalán a történetei között. A fotóhoz röviden annyit írt, hogy
"Súlyos agyvérzésem volt ma reggel. Sírva törtem össze, amikor elmondták".
"Még csak 24 éves vagyok. Mit tettem a múltamban, hogy mindezt megérdemlem?" - tette fel a kérdést Cori, amit a BBC szúrt ki. A lap kiemelte, hogy az orvosok a sztrókot néha "agyi infarktusként" emlegetik. Mint írták, akkor következik be, amikor az agy vérellátása megszűnik.
Snoop Doggnak - eredeti nevén Calvin Cordozar Broadus Jr.-nak - két fia is van még a lánya mellett a feleségével, Shante-val. Cori édesapjához hasonlóan a zenevilágban tevékenykedik, CHOC néven alkot. Apja néhány számához háttérvokált adott, tavaly pedig kiadta a 4 am című kislemezét is.
Ezek a sztrók első jelei, tünetei
Hivatkozás másolásaA Strok Association honlapja szerint a sztrók életveszélyes lehet, az utóhatásai pedig attól függnek, hogy pontosan hol következik be az agyban és mekkora a károsodott terület. A következő kérdésekkel azonosíthatjuk egyszerűen a sztrókot:
- az arc gyengesége: Tud-e az illető mosolyogni? Leesett a szája vagy a szeme?
- a kargyengeség: Fel tudja-e emelni mindkét karját?
- beszédproblémák: Tud-e a szemály tisztán beszélni és lehet-e érteni, amit mond?
A szervezet szerint, ha ezek közül bármelyik tünetet észleli, ne várjon, azonnal értesítse a mentőket. Hozzátették, bár a gyorsteszt segít felismerni a sztrók három leggyakoribb tünetét, vannak más jelek is, amelyeket mindig komolyan kell venni. Ezek közé tartozik például a hirtelen jelentkező gyengeség vagy zsibbadás a test egyik oldalán (beleértve a kezeket és a lábakat), a szavak megtalálásának vagy a tiszta beszédnek a nehézsége, a hirtelen homályos látás vagy a látás elvesztése egyik, esetleg mindkét szemen, a hirtelen emlékezetkiesés vagy zavartság, illetve a szédülés és az erős fejfájás.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.