Döbbenetes dolgokról vallott a szerelmet kereső Schmuck Andor: volt, aki már holtan látta volna
Az 54 esztendős Schmuck Andor már két váláson van túl, ám ennek ellenére nem mondott le arról, hogy megtalálja a szerelmet. Nemrégiben egy társkereső oldalra is regisztrált, ami ehhez ugyan nem segítette hozzá, de annyi bizarr története gyűlt össze, hogy úgy döntött, könyvet ír belőle.
A politikus az elmúlt kilenc hónapban harminc nővel találkozott. Elmondása szerint a legrövidebb randevúja mindössze három percig tartott, a ugyanis, mint kiderült, gyorsan meg szeretett volna özvegyülni. Ugyanis úgy tudta, Schmuck rendszeresen jár a temetőbe, ami igaz is, de egy barátja sírjához megy ki, aki nagyon beteg volt, és azt kérte tőle, az ő neve is szerepeljen a sírtáblán, illetve őt is oda temessék. Ez persze, végül – végrendelet hiányában – nem történt meg. Amikor a politikus rájött a nő hátsó szándékára, ezt mondta neki:
Egy másik randin már 30 perce beszélgetett egy nővel, amikor kiderült, hogy az az édesanyjának keresett párt, aki ráadásul a mellettük lévő asztalnál foglalt helyet. Egy másik alkalommal pedig a partnere táskájából egy bekapcsolt diktafon esett ki. Amikor számonkérte, a nő állítólag annyit felelt: azt remélte, mesél majd valami olyat, amivel később megzsarolhatja.
A legtöbbször azonban mégiscsak az derült ki, hogy a nők leginkább a pénzére hajtanak. Mindezek ellenére, volt egy jól végződő története is: egy huszonvalahány éves özvegy édesanya, aki mindent elkövetett, hogy eltartsa magát és a kicsi gyermekét. "A reményt jelentettem számára. Elmondtam neki, hogy szerelmet nem tudok ígérni, de segítek" – emlékezett vissza a politikus, aki végül lakást és állást is talált neki.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes percek a Heti Naplóban – a 107 éves Feri bácsi elárulja a hosszú élet titkát Hangszereken játszik, facebookozik, 10 unokája, 18 dédunokája és 4 ükunokája van a 106 éves Bakó Ferencnek, aki az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorban elárulta a hosszú élet titkát.
- Erre várt rengeteg magyar! Kijött az HBO sikersorozatának új előzetese Az HBO sikersorozatának második évadának az első előzetese csütörtökön jelent meg. A The Last of Us sorozat 2. évada várhatóan 2025-ben fog megjelenni.
- Dühöngenek az iPhone-osok: csúnyán átverte őket az Apple? Az Apple-felhasználók nagyon dühösek, ugyanis most fedezték fel, hogy valójában négy generáción át nem változott az iPhone kamerájának minősége.
- Mégis mi a fene történik Elon Musk platformján? Sorra tűnnek el a bejegyzések és a fiókok az X-ről Elon Musk közösségi médiaplatformja, az X szerdán közzétette első átláthatósági jelentését azóta, hogy a szókimondó milliárdos megvásárolta a céget. Ebben azt állítják, hogy Musk uralma óta több mint 5 millió fiókot függesztettek fel.