Hirdetés

Schobert Norbi hazudott, és most már papírja is van róla

Nap Híre portré Nap Híre

Az ATV stábja fél év szervezés és nemzetbiztonsági átvilágítás sorozata után eljutott Houstonba, hogy benézhessen a NASA színfalai mögé. Itt interjút készítettek a Holdra szállás egyik irányítójával is, aminek a 97. mellékszála, hogy az illető élő cáfolata a magyar Schobert Norbi eszmefuttatásának - írja az atv.hu.

A naphire.hu is megírta, hogy Schobert Norbi szerint kamu volt a Holdraszállás. A fitneszedző szerint a kalóriaszámlálás éppen akkora hülyeség, mint az 1969-es Holdra szállás. Norbi szerint a csillagászok nem tudhatták, hogy mekkora a Holdnak a gravitációs ereje, és feltűnt neki az is, hogy amikor leszálltak, és filmezték Neil Armstrongot, akkor egy külső kamera már ott volt. Tehát valaki már előtte a Holdra lépett, aki fölvette, mikor kiszállt az űrhajóból. A fitneszedző pedig azt is kifigyelte, hogy lobogott a zászló, pedig a Holdnak nincs légköre. Ilyen előzmények után jutott el az ATV Heti napló című műsorának stábja Houstonba, hogy benézhessen a NASA színfalai mögé. És ha már ott volt, interjúzott a Holdra szállás egyik irányítójával is.

A NASA-t 1958-ban alapították. Az űrversenyben akkor a szovjetek álltak vezetésre. ‘57-ben fellőtték az első műholdat, a Szputynikot. Majd jött szegény Lajka kutya és ‘61-ben Gagarin, aki első emberként járt a világűrben. 3-0 a szovjetek javára. Kennedy elnök viszont úgy vélte, hogy egy nemzet, ami a nemzetek vezetője szeretne lenni, nem maradhat le egy ilyen versenyben. Sikerhez viszont valami igazán nagy dobás kellett. Ezért esett a választás a Hold meghódítására, bármennyire is lehetetlen küldetésnek tűnt. A misszió Apollón görög isten után az Apollo program nevet kapta.

Az összes Apollo küldetést Gene Kranz vezette, akinek rátermettségének köszönhetően az Apollo 13 legénysége túlélte a közelgő katasztrófát, és a három űrhajós biztonságban visszatérhetett a Földre. Gene Kranz ma 90 éves, az utolsók egyike, ami még él a Holdra szállást irányító csapatból. A Heti Naplót houstoni otthonában fogadta. Azt mesélte, még napjainkban is minden egyes nap minimum 50 rajongói levél érkezik hozzá. Aláírást kérnek tőle fiatalok és idősek a világ minden pontjáról. 

A teljes, közel félórás riportfilm januárban kerül adásba az ATV-n.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés