"Sárkánykígyó" - Majka őszintén elmondta a véleményét Tóth Gabiról, Köllő Babettet sem kímélte
A rapper igen szemléletesen írta le, milyenek a kolléganői, amikor mérgesek.
Mi is többször írtunk róla, hogy dübörög a Sztárban Sztár leszek! új évada, amelyben többek között a válófélben lévő Tóth Gabi is szerepel, sőt, volt, hogy egymásnak is ugrottak Majkával, majd a TV2 vizsgálatot indított az énekesnő miatt, mert a szemfülés nézők szúrták ki, hogy Gabi a negyedik válogatón valamiféle füstöt fújt ki a szájából, majd a kezével mintha kivett volna valamit egy henger alakú tárgyból.
A vasárnapi élő adásban most Majka elárulta, milyenek a kollégái, amikor durcásak. Köllő Babett és Gabi egyetértett abban, hogy cuki, amikor egy nő durcás. Majka már ezzel nem igazán értett egyet, és szerinte Babett és Gabi sem úgy viselkedik durcás nőként, mint amit az előadás alatt láthattunk Bányai Noémitől, aki Zalatnay Saroltát alakította - írja a Liner.
Majka „csendes gyilkosnak” tartja Babettet, amikor durcás, addig Gabit meg sem tudja mutatni, annyira erős. „Tizenhárom fejű sárkány. Kígyó. Sárkány. Sárkánykígyó” – tette hozzá humorosan Majka.
Kapcsolódó cikkek
- Csúnyán kiakadt Taylor Swift, reküdte a sajtósát az anonim pletykaoldalakra Taylor Swift sajtószóvivője nekiment azoknak a pletykaoldalaknak, amelyek szerint a popsztár titokban hozzáment volt párjához, Joe Alywnhoz.
- Gyászol Járai Máté, így búcsúzott az édesapjától A színész a közösségi oldalán osztotta meg a szomorú hírt.
- Megtörte a csendet a Született feleségek botrányhős színésznője: "Muszáj volt megszegnem a törvényeket" Felicity Huffman végre megszólalt a 2019-es egyetemi felvételi botrányról.
- “Ne játsszuk meg magunkat!” – Ganxsta Zolee kemény szavakkal védi meg Istenes Bencét Tizennyolc éve ő maga is megtapasztalhatta, milyen egy ringben szembeszállni egy másik hírességgel. Az ATV #Bochkor kamerái előtt ugyanakkor szinte egyedüliként védte meg Istenes Bencét.