A tévénézők szúrták ki a dolgot, az énekesnő is megszólalt az ügyben.

Megdöbbentő pillanatoknak lehettek szemtanúi azok, akik szombaton a TV2 Sztárban sztár leszek! című műsorára kapcsoltak: a negyedik válogató elején az egyik versenyző színpadra vonulása előtt a mestereket mutatta a kamera, és az látszott, hogy Tóth Gabi valamiféle füstöt fújt ki a szájából, majd a kezével mintha kivett volna valamit egy henger alakú tárgyból - számolt be a Blikk.
A Redditezők szerint Gabi úgynevezett hevítőrudas cigarettát szívhatott. Az eszköz lényege, hogy a bekapcsolt hevítőrúdba egy apró, cigaretta formájú dohányterméket helyeznek, amit néhány percig ugyanúgy szívhat a használója, mint az igazi cigarettát.
Ha a netezőknek igazuk van, akkor az énekesnő nagy bajba sodorta a csatornát, ugyanis a törvény kimondja: "Az információs társadalmi szolgáltatás keretében, a sajtóban és más nyomtatott kiadványokban tilos minden olyan, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény szerinti kereskedelmi közlemény, amelynek célja, illetve közvetlen vagy közvetett hatása az elektronikus cigaretták és az utántöltő flakonok népszerűsítése”. Vagyis szigorúan tiltott bármiféle médiatermékben bemutatni a dohányzást.
Az ügyben most megszólalt Tóth Gabi is. Az énekesnő azt állítja, nem dohányzik és nem dohánytermékkel füstölt a TV2 stúdiójában.
Nem dohányoztam, nem dohányzom, továbbra is mondom, hogy nem élek ilyen szenvedélyekkel. Énekesnő vagyok, és a legfontosabb így negyven felé, hogy a hangommal és az egészségemmel törődjek, ugyanis van egy csodálatos gyermekem, aki mindennél fontosabb
- közölte az énekesnő, hozzátéve: valamiféle vitaminos pipát szívott, amelyet „minden influenszer reklámoz”, de a márkájára nem emlékezett.
A lap megkereste a TV2-t is: kiderült, a csatorna kivizsgálta az ügyet. "A videó alapján nem volt egyértelmű, hogy pontosan mi látszik a képen, ezért a TV2 kivizsgálta az ügyet. Tóth Gabi az elmondása szerint egy vitaminos inhalátort használt, ennek a gőzét láthatták a nézők az adásban" - közölte a TV2.
Kapcsolódó cikkek
- Tóth Vera kicsit sem fogta vissza magát, elmondta a véleményét Krausz Gáborról Krausz Gábor és Tóth Gabi másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy elválnak útjaik.
- Mit művelt a Viszkis? Tiltólistára került Ambrus Attila ebben a magyar városban Nem kapta meg az árusításhoz szükséges engedélyt.
- Meglepő lépésre szánta el magát III. Károly, ez mindent megváltoztat Elkötelezett III. Károly király, kész mindent megtenni, hogy helyreálljon a családi béke.
- Rendkívüli hír érkezett: 27 év után letartóztatták Tupac gyilkosát A fiatal rappert még 1996-ban gyilkolták meg.