Az énekesnő bemutatta a csapatát.

Az elmúlt időszakban megint Tóth Gabitól volt hangos a magyar bulvár. Az énekesnő és egykori párja, Krausz Gábor augusztus elején jelentették be, hogy elválnak. A szakítás híre hatalmas port kavart, ám még ennél is nagyobb felháborodást váltott ki az internet népéből, hogy kiderült, hogy Gabira máris rátalált az új szerelem. Ráadásul Gabi a Fricska Táncegyüttes egyik fiatal táncosába zúgott bele, akivel akkor már hónapok óta együtt is dolgozott.
Majd amiatt beszélt mindenki az énekesnőről, mert a TV2 vizsgálatot indított miatta. Mint ismert, a szemfülés nézők szúrták ki, hogy Gabi a Sztárban sztár leszek! negyedik válogatóján valamiféle füstöt fújt ki a szájából, majd a kezével mintha kivett volna valamit egy henger alakú tárgyból.
Tóth Gabi most azonban nagyon boldog, ugyanis végre összeállt a csapata a Sztárban Sztár leszekben. Az énekesnő az Instagram-oldalán mutatta meg, hogy kikkel fog együtt dolgozni a következő időszakban, s azt is elárulta, hogy eddig milyen velük a közös munka.
Szépek, fiatalok, de ami a legfontosabb, hogy nagyon tehetségesek! Íme a Csapatom a Sztárban Sztár Leszekben. Élmény velük
- írta az énekesnő az Instagram-oldalán.
Kapcsolódó cikkek
- "Baltafejű, mint én, lehet ütni" - úgy tűnik, emberére akadt Rácz Jenő Már csak néhány nap, és olyat láthatnak a nézők, amit még soha: jön a végső küzdelem.
- Különleges fotó készült a királyi családról, de mindenki Katalin ruhájára figyel Már másodszor láthatjuk rajta.
- Nagyon kevés a nyugdíja a Barátok közt sztárjának, de nem aggódik Várkonyi András még mindig dolgozik.
- Döbbenetes dologra bukkant az óceán partján Jákob Zoltán A milliárdos elbúcsúzott Mauritiustól, de előtte még talált a sziklák között pár furcsa dolgot.