A Ryanair döbbenetes adatokat közölt.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/ryanair-foto-repulogep.inbox800x450.png)
Elemzők által vártnál nagyobb, rekordszintű éves nyereségről jelentett a Ryanair ír fapados légitársaság hétfőn, mivel a megnövekedett kereslet és viteldíjak ellensúlyozták az üzemanyagköltségeket.
Az utaslétszámot tekintve Európa legnagyobb légitársasága azt közölte, hogy az adózott eredménye 1,92 milliárd euró volt a március végéig tartó pénzügyi évében, 34 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Szakértők várakozásának az átlagában 1,905 milliárd euró szerepelt.
A pénzügyi évben 184 millió utast szállított a Ryanair, 9 százalékkal többet mint egy évvel korábban, miközben a bevétele mintegy a negyedével, 13,4 milliárd euróra ugrott - írja az MTI.
A Ryanair az áprilissal kezdődött folyó pénzügyi évre 198-200 millió utassal számol, miután a légi közlekedési szektor továbbra is erőteljesen élénkül a Covid-zárlatok feloldása után. A cég korábban 205 millió utassal számol az új pénzügyi évre, ezt azonban a repülőgép-gyártók szállítási késedelmei miatt kénytelen volt lefelé korrigálni.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.