Hétfő este olyan történt az RTL Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című műsorában, amelyre egy néző sem számíthatott: három játékos is távozott a kastélyból.
Mint ismert, általában mindig a reggelinél derül ki, hogy kit öltek meg a gyilkosok az éjszaka folyamán. A hétfői adásban az árulók Gáspár Katát gyilkolták meg, így ő neki távoznia kellett a játékból. Aztán jön a fordulat, ugyanis Árpa Attila közölte a játékosokkal, hogy nemcsak Kata búcsúzott a realityből, hanem Herceg Erika is, aki egészségügyi okokra hivatkozva feladta a játékot.
Erika a kamerák előtt elmondta, hogy lelkileg összeomlott a rengeteg stressztől, ezért feladta. "Ez a játék nagyon nehéz. Feladom... Az első három-négy napban azzal voltam elfoglalva, hogy folyamatosan agyaltam, figyeltem a jeleket, hogy kik az árulók. Nagyon legyengültem. Akkor jöttem rá, hogy mi a lényeg: itt te egyedül vagy. Neked ezt a játékot végig kell csinálnod egyes egyedül, mert hogyha nem, egyszerűen megbolondulsz, legyengülsz, fáradt leszel, az agyad robban szét és feladod a játékot, ahogyan most én" – árulta el az énekesnő, szúrta ki a Blikk.
Megvan az első gyilkos is
Hivatkozás másolásaAz ártatlanoknak idáig nem igazán ment a nyomozás, ami azt is jelentette, hogy közülük már jónéhány játékosnak távozniuk kellett. Ám úgy tűnik, most megtört az átok, ugyanis végre sikerült leleplezniuk Erős Antóniát, aki már a kezdetektől az árulókhoz tartozott. Na de ehhez hosszú út vezetett: mire az első gyilkost sikerült megtalálni, Bárdosi Sándort megölték, Mehringer Marcellt száműzték, Vadon Jánost megölték, Sváby Andrást száműzték, Szorcsik Viktóriát megölték, Bereczki Zoltánt száműzték és Gáspár Katát is megölték - idézte fel a Player.
A gyilkosok egymást is bemártották, ugyanis Hevér Gábor és Lakatos Laci is Erős Antóniára szavazott a kerekasztal ceremónián, és összesen kilenc játékos gondolta úgy, hogy a híradós már túl gyanús. Persze Antónia még a búcsúbeszédében is kavart egy nagyot, ugyanis azt mondta: "A gyilkosok elkezdték kinyírni egymást, jól látjátok. Jól nézzétek meg ma azt, aki ott ül veletek szemben, vagy ott ül mellettetek, ma megérintette a vállatokat, magához húzott, megsimogatott, mert lehet, hogy a gyilkosod volt.”
Az első gyilkos kiesése után megváltozik a játékmenet: éjjel nem hal meg senki, de a három árulónak egy négyfős halállistát kell összeállítaniuk, akik közül a következő konklávén döntik el, ki hal meg.
A naphire.hu arról is beszámolt, hogy Szorcsik Viki élő adásban kikotyogta, mikor fog kiesni az Árulókból Dér Heni.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Jennifer Lopez két hónapig húzta a világ agyát, most viszont úgy döntött, megtöri a csendet a válásával kapcsolatban Jennifer Lopez közel két hónapnyi hallgatás után először szólalt meg a Ben Affleckkel való válásáról.
- Sokkoló diagnózist kapott sokak kedvenc sorozatának a színésznője, tavaly ősz óta mellrákkal küzd Jenna Fischer színésznő elárulta, hogy tavaly december óta mellrákkal kezelik.
- Életveszélybe került a magyar sztár a Milton hurrikán miatt Gombos Edina az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy ő és a családja is életveszélybe kerültek a Milton hurrikán érkezése miatt.
- Krausz Gábor egy titokzatos személyt vádol hazugsággal Krausz Gábor a közösségi oldalán egy sokatmondó üzenetet küldött egy rejtélyes személynek. A rajongók egyből találgatni kezdtek, hogy mégis kinek szólhat mindez.