Hirdetés

Ez egyre furcsább: mi köze a Metának a Fico elleni merénylethez?

Nap Híre portré Nap Híre

A szlovák államfőt a múlt héten egy Juraj Cintula nevű férfi lőtte meg. A közösségi média fiókját és az üzeneteit a támadás után valaki törölte, ám most a Meta azt közölte: ők tették.

Ahogy a Naphire.hu is beszámolt róla, a múlt héten merényletet kíséreltek meg elkövetni Robert Fico ellen. A szlovák miniszterelnök sérülései rendkívül súlyosnak tűnhettek, mert Pozsony helyett a közeli Besztercebányára szállították, majd több mint három órán keresztül műtötték

Fico állapotát azóta sikerült stabilizálni, de még kórházban marad.

Juraj Cintulát, aki több lövéssel megsebesítette a szlovák miniszterelnököt, bíróság elé állították. A bíróság az esetleges szökés, illetve az újabb bűnelkövetés kockázata miatt az ügyészi indítvánnyal megegyezően elrendelte a támadó vizsgálati fogságba helyezését.

Szlovák politikusok vasárnap még azt mondták, elképzelhető, hogy a feltételezett merénylő nem egyedül követte el a bűncselekményt, ahogyan eleinte gondolták, aminek egyike oka, hogy a fiókját és az üzeneteit a támadás után valaki törölte.

A Facebookot üzemeltető Meta azonban most arról számolt be, hogy a vállalat törölte a gyanúsított fiókját még a támadás napjának estéjén, és erről tájékoztatta a szlovák hatóságokat, amelyekkel kapcsolatban áll és együttműködik. 

Ezt a szlovák médiafelügyelet is megerősítette - írja az Infostart

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés