Bíróság elé állították Juraj Cintulát, aki szerdán több lövéssel megsebesítette Robert Fico szlovák miniszterelnököt a nyitrabányai kormányülést követően, a városi kultúrház előtt.
Ahogy arról írtunk: Szlovákia ismét átlépett egy olyan határt, amiről az állampolgárai sose gondolták volna, hogy lehetséges. 2018-ban Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolása sokkolta az országot, aki a munkájáért a saját és a menyasszonya, Martina Kusnírová életével fizetett. Hat évvel később, 2024. májusában pedig a miniszterelnök Robert Fico ellen kíséreltek meg merényletet elkövetni. A politikusra egy kihelyezett kormányülést követően lőttek rá, amikor épp kezet fogni készült valakivel. A sérülései rendkívül súlyosnak tűntek, mert Pozsony helyett a közeli Besztercebányára szállították, majd több mint három órán keresztül műtötték. A politikai paletta ellenzéki szereplői a merénylet után azonnal azt kezdték kommunikálni, hogy véget kell vetni a végzetes megosztottságnak.
A 71 éves elkövetőt szombaton Bazinba, a Speciális Büntetőbíróságra szállították.
A tárgyalást hatalmas érdeklődés övezte, azonban mivel nem volt sajtónyilvános, az újságírók még az épületbe sem tudtak bejutni.
Mintegy három és fél órát kellett várni a döntésre. A bíróság az esetleges szökés, illetve az újabb bűnelkövetés kockázata miatt az ügyészi indítvánnyal megegyezően elrendelte a támadó vizsgálati fogságba helyezését.
Kapcsolódó cikkek
- Nagyon úgy tűnik, Izrael megölte a Hezbollah vezetőjét Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy nappal korábban megölte a libanoni síita fegyveres mozgalom, a Hezbollah vezetőjét, Haszan Naszrallahot a csoport központi főhadiszállására mért légicsapásban Bejrút déli külvárosában.
- Egyre nagyobb a feszültség a Közel-Keleten, küszöbön a totális katasztrófa? Az izraeli hadsereg szombaton is folytatta Bejrút déli elővárosainak, a Hezbollah síita milícia fellegvárának ostromát.
- Szívszorító hírek érkeztek az USA-ból: brutális pusztítást végzett a Helene-hurrikán, legalább 40-en meghaltak Az Egyesült Államok dél-keleti részén meghaladta a negyvenet a Helene-hurrikán halálos áldozatainak száma, a vihar áradásokat, komoly károkat, és nagy területen áramkimaradást okozva halad keresztül több államon pénteken.
- Elszabadult a pokol a magyar határon, megszólalt a rendőrség Az orosz-ukrán háború kitörése óta naponta több ezer menekült érkezik Magyarország területére a háború sújtotta szomszédos országból.