A szegedi önkormányzati képviselő azt mondta korábban, megrúgta őt egy rendőr.
![Szabó Bálint korábban az ATV vendégeként](https://storage.googleapis.com/naphire/szabo-balint-szeged-onkormanyzati-kepviselo.inbox800x450.png)
Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő még 2020. március 18-án Szeged egyik forgalmas kereszteződésében gépjárművével megállva akadályozta a villamosközlekedést, ami miatt a helyszínen rendőri intézkedésre került sor - közölte az ugyeszseg.hu.
Másnap Szabó Bálint feljelentést tett, és azt állította, a vele szemben intézkedő rendőr a térdhajlatánál megrúgta, valamint a rendőrautóból kilógó lábára annak ajtaját többször is rácsukta, illetve az intézkedés során becsületsértő kifejezésekkel illette őt.
Ezeket az állításait később, a nyomozás során is fenntartotta.
Az ügyészség viszont arra jutott, hogy az általa begyűjtött bizonyítékok minden kétséget kizáróan cáfolják Szabó Bálint állításait.
Most hamis vád miatt indult eljárás a képviselő ellen.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.