Meg is lett az eredménye, többeket előállítottak.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/rendorseg-szirena.inbox800x450.png)
A Belvárosban, Erzsébetvárosban és Terézvárosban tartott bűnügyi-rendészeti akcióban 743 embert igazoltattak, közülük 25-öt fogtak el vagy állítottak elő május 18-a estétől másnap hajnalig - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Azt írták, a 25 ember közül hárman körözés alatt álltak. További hármat kábítószer birtoklása, kettőt garázdaság, kettőt önbíráskodás, egyet pedig lopás elkövetése miatt állítottak elő.
Megtaláltak hét, gyermekvédelmi intézetből elszökött fiatalt is. Az alkoholszonda jelzése alapján három járművezetőt mintavételre állítottak elő, két ember ellen ittas, illetve bódult járművezetés miatt indult eljárás.
Ellenőriztek 118 taxist is. Engedély nélküli személyszállítás, nem megfelelő tarifahasználat, illetve drosztengedély hiánya miatt három gépkocsinak vették el a rendszámát és forgalmiját. További hat taxisofőr ellen indult eljárás egyéb szabálytalanság miatt.
Egy a Hősök terén szerveződő illegális gyorsulási versenyt is megakadályoztak a rendőrök. Az egyik szórakozóhelyen tapasztalt szabálytalanságok miatt a katasztrófavédelem indított hatósági eljárást.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.