Rákay Philip megrázta a pofonfát a jobboldalon: "A hazafiság nem mentség a tehetségtelenségre"
Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, komoly harc kezd kibontakozni a jobboldalon: kemény kritikában húzta le a Demokrata című hetilap főszerkesztője a hétmilliárdos költségvetésű Petőfi-filmet, mire Rákay Philip lejúdásozta Bencsik Andrást.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/rakay-philip-youtube.inbox800x450.jpg)
„Miért nem szabad dilettánsoknak mozifilmet készíteni, vagy ha mégis, miért kell azt ártatlan embereknek megnézniük?” – tette föl a kérdést a hétmilliárdos költségvetésből készült Most vagy soha! című filmről készült kritikájában Bencsik András. A kritika megjelenése után pedig a cikk alatt megjelent kommentelni Rákay Philip, aki gyakorlatilag lejúdásozta Bencsiket. „Kétezer éves történet. Nagycsütörtökön és nagypénteken mindenkiről kiderül, kicsoda is valójában…” – írta a producer.
A konfliktus itt azonban nem ért véget, Bencsik András ugyanis újabb bejgyzést tett közzé a közösségi oldalán a témában, ,,nincs mentség" címmel.
,,Rákay Kálmán, aki szereti Philipnek szólíttatni magát, bár nem tudom, egy magyar ember miért akar angol nevet magának, szóval Rákay Kálmán holywoodi léptékú pénzből csinált egy filmet 1848. március 15-ről. Olyan, amilyen, egyeseknek tetszik, másoknak nem" – kezdi a bejegyzését Bencsik.
Majd úgy folytatja, hogy Rákay Kálmán a rendelkezésére álló összes fórumon dicséri és dicsérteti a maga produkcióját, az legföljebb ízléstelen, de ilyet már láttunk. Bencsik szerint ,,az viszont elfogadhatatlan, hogy a hazafiasságot összemossa a saját művészi teljesítményével, és pusztán a témaválasztásra alapozva hazafi kötelességnek minősíti a produkciójának elismerését, a bírálatot pedig hazafiatlannak, sőt egyenesen árulásnak nevezi".
Galsai Pongrác, a nagyivó író mondta egyszer, hogy az antialkoholizmus nem mentség a tehetségtelenségre. A hazafiság sem az. Ha nemzeti színekbe csomagolva a dilettantizmus is elismerést arat, abból hamar kontraszelekció lesz, amiből pedig elkerülhetetlenül hanyatlás következik.
Egy társadalom legnagyobb értékei közé tartozik, hogy képes-e a köreiben létrejött alkotásokat és alkotóikat a maguk jelentősége szerint értékelni. Ha elveszíti ezt a képességét, az egész közösség megfizeti az árát. A Most vagy soha helyes értékelését nem Rákay Kálmántól várom, ez nem is az ő dolga, neki ebben nem osztottak szerepet. Az értő kritika feladata, hogy közéleti elfogultságoktól mentesen magát a művet minősítse. Rákay csupán annyit tehet, hogy okul belőle – zárta a bejegyzését.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.