Hirdetés

Putyin eldöntötte: bosszút áll a magyarokon

Garai Kitti portré Garai Kitti

Mint ismert, Oroszország barátságtalan országnak nyilvánította Magyarországot és az Európai Unió országait. Most Putyin bosszút is áll ezeken az országokon, köztük a magyarokon is, ugyanis a hírek szerint az orosz pénzügyminisztérium és az orosz külügyminisztérium kezdeményezte a barátságtalan országokkal kötött, kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodások felfüggesztését. 

Hasonló döntést hozott korábban az USA is, mivel a magyar kormány megvétózta a globális minimumadó bevezetését. A kormány egyébként ezt azóta mégis elfogadta.

Magyarországot az amerikai adóegyezmény felmondása súlyosabban érinti, hiszen onnan több tőkebefektetés érkezik, mint Oroszországból, de kétségtelen, hogy utóbbihoz is sok szálon kötődnek a hazai cégek – mondta Gyányi Tamás, a WTS Klient adópartnere a Portfolio.hu podcast adásában.

Az orosz egyezmény a kamatra és a jogdíjra nem határozott meg forrásadót, vagyis ha egy amerikai vagy egy orosz cég egy magyar félnek ilyen jövedelmet juttatott, akkor nem kellett amerikai vagy orosz adóval számolnia, feltéve, hogy igazolta a magyar adóügyi illetőségét. 

De ha Putyin bosszút áll és tényleg felfüggesztik a megállapodásokat, akkor akár 20 százalékos forrásadót is levonhatnak ezután. 

Az osztalék esetében is van egy 15 százalékos orosz forrásadó. Ameddig él az egyezmény, addig maximum 10 százalékot vethetnek ki Oroszországban. Egyezmény nélkül azonban az orosz adó 15+5 százalékra, az amerikai pedig 30+5 százalékra nő.

Mind a két egyezmény nagy múltra tekinti vissza – mondta Gyányi Tamás. Hozzátette: a szövegezésük is nagyon hasonló, a céljuk pedig nem csak az, hogy elkerülhessék a cégek a kettős adózást, hanem a kiskapuk bezárása is.

A szakértő szerint a kettős adóteher komoly kockázatot jelenthet a magyar cégek és magánszemélyek számára is - írja a lap. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés