Oroszország igaz barátja volt Ebrahim Raiszi iráni elnök - írta Vlagyimir Putyin orosz elnök az iráni vezetéshez intézett részvéttáviratában, amelyet hétfő délelőtt tettek közzé a Kreml honlapján.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/vlagyimir-putyin-mti-1.inbox800x450.jpg)
A Naphire.hu-n is beszámoltunk róla, hogy vasárnap lezuhant Ebrahim Raiszi iráni elnök repülőgépe. A hírek szerint a helikopter kényszerleszállást hajthatott végre az időjárási körülmények miatt, ám ennek során megszakadt vele a kapcsolat.
A gépen utazott Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter, valamint Kelet-Azerbajdzsán nevű kormányzója és a tartományi székhely, Tebriz egyik vallási vezetője is, mindannyian meghaltak.
Raiszi 2021 óta volt Irán elnöke. Akkor a mérsékelt Haszan Róhánit váltotta, akitől négy évvel korábban vereséget szenvedett az előző elnökválasztáson.
Putyin is üzent
Hivatkozás másolásaPutyin a részvétnyilvánításában emlékeztetett rá, hogy több ízben találkozott hivatali partnerével, akinek örökre meg fogja "őrizni legfényesebb emlékét". Raiszit kiváló politikusként jellemezte, aki egész életét a haza szolgálatának szentelte és joggal élvezett jelentős tekintélyt otthon és külföldön egyaránt.
"Oroszország igaz barátjaként felbecsülhetetlen értékű személyes hozzájárulást tett az országaink közötti jószomszédi kapcsolatok fejlesztéséhez, és nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy azokat a stratégiai partnerség szintjére emelje" - állt a táviratban.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.