Presser Gábor és Somló Tamás az LGT zenekarban alkottak együtt hatalmas slágereket. A két zenészt nem csak a munka kötötte össze, jó barátok is voltak. Presser legutóbbi interjújában felidézte, hogy Somló Tamással a zenekaron belül nagyon sokat vitatkoztak, azonban ennek ellenére is a legjobb barátok voltak.
"A zenekari létben jó sok olyan összetevő van, ami nem kerül a közönség elé. Nem tudja, milyen az együttélés egy zenekarral. Nem tudja, milyen egy próba. Hogy milyen távol lenni ötven napig az otthontól. Az összezártság nagy próbatétel, mert nem vagyunk egyformák és egyformán türlemesek. Még akkor sem, ha tudjuk: egymást választottuk” – mondta a Nők Lapjának Presser Gábor - szúrta ki a Blikk.

Somló Tomi volt az egyik legjobb barátom, és ez a barátság majdnem ötven évig, az LGT utolsó percéig tartott. De szinte mindennap vitatkoztunk
- mesélte Presser, hozzátéve, hogy a viták során teljesen mindegy, mi volt a téma. "Kilencven százalékban azonos volt a zenei ízlésünk, de a maradék tíz százalékról remekül el tudtunk vitázgatni” - mondta.
Presser megjegyezte azt is, hogy tízből kilencszer vitának fogták fel a konfliktust, és csak egyszer veszekedésnek. "Igaz, az általában jól sikerült... Így vagyunk összerakva" - fogalmazott.
Kapcsolódó cikkek
- Páros lábbal álltak bele a kommentelők G.w.M-be, nem kímélték a botrányhős rappert Sokak szerint több időt kellene a családjával töltenie, főleg most, hogy megszületett a kislánya.
- Összetört a család: Váratlanul elhunyt a szépségkirálynő A hírek szerint önkezével vetett véget életének.
- Felháborító: nézze, mit tettek Tóth Gabival! Az énekesnő figyelmeztette követőit, hogy ne dőljenek be.
- Drámai vallomás: borzasztó éveken van túl a magyar műsorvezető Elárulta, hogy több szempontból is újra kellett kezdenie az életét, de úgy érzi, mára sikerült talpra állnia.