A színésznő 35 évig élt házasságban Koltai Róberttel, a szakítás még mindig fájó emlékeket idéz fel benne.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/pogany-judit-screenshot.inbox800x450.jpg)
A kapcsolat a színész-rendező hűtlensége miatt futott zátonyra. A válás óta már közel húsz év telt el, és időközben lenyugodtak a kedélyek, ám a színésznő a mai napig fájlalja, hogy nem együtt öregedett meg hajdani férjével.
"Az idő nagyon sok mindenre orvosság, de igen, akkoriban azért nagyon sokat bőgtem, meg nagy fájdalom volt. Gyakorlatilag nekem volt egy rögeszmém, amit a szüleim miatt éreztem, hogy annak úgy kell lennie az életben. Az, hogy betegen, öregen, csúnyán, meghízva, de az ember valami miatt szereti a másikat, és ezer vihar és veszekedés után is kitart mellette, és csodálatos lehet az együtt megöregedést megélni, ezt a Robi elvette tőlem"
– kezdte Kadarkai Endre Szavakon túl című YouTube-műsorában Pogány Judit, aki kapcsolatuk kezdetéről is mesélt, elmondása szerint nagyon félt a visszautasítástól, ezért sokáig nem mutatta ki a szimpátiáját Koltai Róbertnek. Ezért végig kellett néznie, hogy a színész-rendező más nőknek udvarol.
Azonban, mint mondta, idővel Koltai kiszúrta, hogy ő más, mint általában a fiatal lányok, így találtak egymásra - írja a Blikk.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.