A Jászai Mari-díjas színművészt tavaly év végén kellett megműteni.
Rendkívül nehéz időszak van Koltai Róbert mögött. A népszerű színész mozgáskoordinációs problémákkal küzdött, a végén már beszélni és járni is alig tudott.
- mesélte a színész a Borsnak.
Szerencsére Koltai azóta már jól van, és most egy különleges filmszerepet is kapott: egy krimivígjátékban kapott szerepet, a forgatás pedig a napokban kezdődött el. Olyan művészek jutalomjátéka ez Koltai Róbert mellett, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati.
"Az, hogy mi összejövünk, hogy egy ilyen csapat együtt lehet, az fantasztikus. Köztük, például Kern Andrissal rengeteget játszottunk együtt, rengeteg estén a Miniszter félrelép, vagy a Balfácánt vacsorára a József Attila Színházban. Most meg itt Bodrogi Gyuszival, hát olyan csapatot hoztak össze, akik már kitaláljuk egymás gondolatát. Nagyon jó a forgatókönyv, Bálint András játssza az orvost az otthonban, mondtam is neki: te vagy a színészek közt a legjobb orvos és az orvosok közt a legjobb színész. Én közel húsz napot forgatok, kíváncsi vagyok nagyon a végeredményre." - tette hozzá Koltai.
A színész a lapnak beszélt arról is, hogy a gyógyulásában hatalmas szerepe van párjának, Ildikónak, hiszen ő tartotta számon, hogy mikor kell orvoshoz menni, és minden lépésére vigyázott.
"Tervezzük, hogy megyünk majd pihenni, nyaralni a forgatás után, de még nincsenek konkrét tervek, nem dőlt el hová utazunk. Főleg, hogy én nemrég hagytam abba egy sorozat forgatását. De ha úgy alakul, én készen állok a következő munkára most, hogy teljesen rendbe jöttem. De persze a nyáron unokázás is, bevallom, lehetnék jobb nagypapa. Mostanában nem volt időm nagypapának lenni, de imádom őket. Szoktak jönni megnézni a színházba, azt mondják büszkék rám. De az biztos, én is büszke vagyok rájuk" - mondta Koltai.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.