A magyar gazdaság az év második felében visszatér a növekedési pályára, jövőre ismét uniós átlag felett teljesíthet - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel.
"A gazdaság alapjai stabilak: a foglalkoztatottság továbbra is rekordszinten, a munkanélküliségi ráta az egyik legkedvezőbb az Európai Unióban, a mezőgazdaság és a külkereskedelem teljesítménye erős, az inflációt csökkenő pályára állítottuk. Bár Magyarország továbbra sem kapta meg a neki járó helyreállítási forrásokat, a magyar gazdaság teljesítménye 4 százalékkal haladja meg a járvány előtti szintet, miközben az uniós átlag 3,1 százalék" - fogalmaztak a közleményben.
A KSH első becslése szerint éves összevetésben a második negyedévben 2,3 százalékkal, míg az első negyedévhez képest 0,3 százalékkal mérséklődött a magyar gazdaság teljesítménye, ennek ellenére a 2021. évi 7,2 százalékos és a 2022-es 4,6 százalékos növekedésnek köszönhetően a magyar gazdaság továbbra felülmúlja az uniós átlagot a járvány utáni újraindítást tekintve - áll a közleményben.
A kormányzati intézkedések együttes hatására az infláció akár már az év vége előtt egy számjegyűre mérséklődhet. A gazdaság alappillére, a munkaerőpiac továbbra is ellenállónak bizonyul: a foglalkoztatottság a 2010 óta létrehozott, közel 1 millió új munkahellyel rekordszinten áll, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta az egyik legkedvezőbb az uniós országok körében - közölték.
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenet Dombóváron: Öngyilkos akart lenni, magára robbantotta a házat egy férfi A férfi túlélte a robbanást, a pécsi kórházba szállították.
- Megrázó részeletek Varga Veronika haláláról Ötvennégy éves korában elhunyt Varga Veronika francia-magyar színésznő - tudatta családja vasárnap az MTI-vel.
- Rémület Erdőkertesen: Kútba zuhant egy 15 éves lány A lány életét a tűzoltók mentették meg.
- Nagyszabású gyakorlatra készülnek a katonák, ezeken a településeken hangosak lehetnek A gyakorlat hétfőn kezdődik és egészen október 20-ig tart.