Ha bevásárolni készül, ennek nagyon örülni fog.
Már korábban írtunk róla, hogy mik a legdrágább élelmiszerek a boltokban, amelyek már az áremelkedések előtt is sokba kerültek, legalábbis ár-érték arányban. Persze sokan nem csak ezeken spórolnak, hanem az alapvető élelmiszerek esetén is kétszer meggondolják, mi kerüljön a kosarukba.
A kormányszóvivő most a Kossuth rádióban arról beszélt: több kormányzati intézkedés együttes hatása a korábbi tetőpontjához képest felére csökkentette az élelmiszerárak inflációját.
Szentkirályi Alexandra elmondta, a küzdelemnek még nincs vége, a cél pedig az egy számjegyű inflációs ráta elérése, amely akár már októberben megtörténhet.
Az árstop kivezetésével kapcsolatban elmondta, a tapasztalatok szerint ez az intézkedés árcsökkentésre kényszerítette a nagy multinacionális áruházláncokat, a 62 termékkategória közül már 52-ben látható az árleszorító hatás - írja az MTI.
Kapcsolódó cikkek
- Itt a figyelmeztetés: havazás és ónos eső jön Az Országos Meteorológiai Szolgálat ónos esőre figyelmeztet. A közútkezelő azt kéri, aki teheti, ne üljön autóba.
- Kamion és személyautó ütközött a 44-esen Nyárlőrinc térségében történt a baleset.
- Összeomlott a forint, nézni is rossz, hogy mi történik Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére reggelhez képest a bankközi devizapiacon.
- Súlyos figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem, ez minden autóst érint A csütörtökre várható havazás és ónos eső miatt a helyenként csúszós, jeges utakra, a csökkent látótávolság veszélyére figyelmeztet a katasztrófavédelem.