Elképesztő izgalmak: a Puskás Akadémia mindenkit meglepett, a Paksi FC és a Fradi is döntetlent játszott
Csütörtök este három meccset is végig izgulhattunk: A Paksi FC a cseh Mladá Boleslav vendégeként lépett pályára, a Puskás Akadémia az olasz Fiorentina otthonában játszott, míg a Ferencváros hazai pályán fogadta a bosnyák Borac Banja Luka együttesét.
A magyar kupagyőztes Paksi FC 2-2-es döntetlent ért el a cseh Mladá Boleslav vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező negyedik, utolsó fordulójának csütörtöki első mérkőzésén.
Bognár György együttese a második félidő közepén Kinyik Ákos öngóljával ugyan hátrányba került, de a 37 éves Böde Dániel - pályára lépését követően mindössze két perccel - a 80. percben egyenlített, a 85.-ben pedig gyönyörű gólpasszt adott Papp Kristófnak. A hazaiak végül a jelzett hétperces hosszabbítás végén egy szép szabadrúgásgóllal egyenlítettek. A párharc győztese bejut a harmadik számú európai kupasorozat főtáblájára. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Magyarországon - írja az MTI.
A Puskás Akadémia remek teljesítménnyel 3-3-as döntetlent ért el a legutóbbi két idényben döntős Fiorentina otthonában a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező utolsó fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén.
Hornyák Zsolt együttese hamar kétgólos előnybe került, a hazaiak az első félidő ráadásában azonban szépítettek. A fordulás után a Fiorentina megfordította a találkozót az egyre inkább fáradó magyar csapattal szemben, de a hajrában egy szögletből a vendégek kicsikarták a döntetlent. A visszavágó jövő csütörtökön 21 órától lesz a Pancho Arénában, a párharc győztese a főtáblán folytathatja szereplését.
A Ferencváros hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a bosnyák Borac Banja Luka együttesével a labdarúgó Európa-liga selejtező utolsó fordulójának csütörtöki első mérkőzésén.
A Groupama Arénában rendezett találkozón a zöld-fehérek ugyan jelentős mezőnyfölényben futballoztak, komoly gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, ellenfelük pedig kapura szinte teljesen veszélytelen volt. A visszavágót egy hét múlva rendezik, a párharc győztese a második számú európai kupasorozat főtábláján folytatja, míg a vesztes a Konferencia-ligába kerül.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenet és gyász Olaszországban – újabb legendás futballista halt meg fájdalmasan fiatalon 59 éves korában elhunyt az olasz labdarúgás ikonja, Salvatore Schillaci, aki az 1990-es világbajnokság gólkirálya volt.
- Szoboszlai Dominik rendkívüli üzenetet küldött a BL-gólja után Mint azt a naphire.hu is megírta, a Liverpool többek között Szoboszlai Dominik góljával 3-1-re győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első játéknapján.
- Bajnokok Ligája: a Bayern szanaszét alázta a Dinamo Zagrebet Mint azt a naphire.hu is megírta, kedd este elkezdődött a Bajnokok Ligája. Az alapszakasz első játéknapján a Liverpool nyert az AC Milan ellen, a Real Madrid kiszenvedte a győzelmet a VfB Stuttgarttal szemben, a Bayern pedig szétalázta ellenfelét, a Dinamo Zagrebet.
- Öröm volt nézni ezt a meccset: nyert a Liverpool, Szoboszlai Dominik is gólt rúgott A Liverpool többek között Szoboszlai Dominik góljával 3-1-re győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első játéknapján.