Osváth Zsolt volt az egyik fő szervezője a kegyelmi botrány után szervezett influenszer-tüntetésnek. Egykori állami gondozottként ő maga is rengeteg olyan dolgot tapasztalt, amelyek a mai napig komoly nyomokat hagytak rajta.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/osvath-zsolt-youtube-2022-04-04.inbox800x450.jpg)
Osváth Zsolt többször járt gyerekkorában a botrány központjába került bicskei otthonban. Az influenszer azonban abban az intézményben tapasztalt visszaélést, ahol ő is élt gyermekkorában – írja a Blikk. ,,Kapcsolatban voltam az egyik nevelttel, akit aztán elcsábított az egyik nevelő, aki történetesen az én nevelőm is volt. Ez nyilván nagyon nem helyes, ám a kiszolgáltatottságot akkor tapasztaltam meg igazán, amikor mindezt jeleztem az igazgatónak" – mesélte a lapnak, hozzátéve, hogy a történtek olyan komolyan traumatizálták, hogy amai napig nem tudott továbblépni rajta.
,,Egyszerűen azt mondták, hogy bolond vagyok, hallucinálok. Ezt addig sulykolták amíg öngyilkosságot kíséreltem meg. Ezek után egy gyerek támogatást várna, ehlyett elvitettek a Kútvölgyi kórház zárt osztályára. Két hétig voltam benn, ebből az időszakból azonban csak két dologra emlékszem.
Az egyik, hogy annyira be voltam gyógyszerezve, hogy fel sem tudtam ülni, mert azt éreztem, hogy annyira húz az ágy, hogy semmi erőm nem volt ellenállni neki. A másik emlékem erről az erősen begyógyszerezve töltött időszakról az, hogy egy Elvíra nevű nő végig fel-alá mászkált és az Eötvös Lóránt Tudományegyetem valamiféle indulóját szavalta megállás nélkül újra és újra – részletezte az influenszer.
Osváth Zsolt azt is elmondta, hogy bár később kiderült, hogy nem hallucinált és a dolog megtörtént, amit az is bizonyított, hogy a párnak két év múlva gyereke született. A nevelő akkor 28 éves volt, a neveltje pedig 16. ,,Nemrég tudtam meg, hogy bár voltak hullámvölgyek a kapcsolatukban, azóta is együtt vannak. Mindenesetre egy bocsánatkérés azóta sem hangzott el senki részéről azért, hogy hallucinációnak állították be, amit mondtam és teletömtek gyógyszerrel a zárt osztályon" – mesélte az influenszer.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.