Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, a Kreml hétfőn közölte, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a következő napokban hivatalos látogatást tesz Oroszországban. Lapunk azt is megírta, hogy a diktátor egy rejtélyes helyszínen találkozik Putyinnal, ugyanis a hivatalos bejelentésből a helyszín nem derült ki. Valószínűnek tűnik azonban, hogy a két vezető a távol-keleti Vlagyivosztokban találkozik egymással, ahol 2019 áprilisában találkoztak először. Ráadásul Putyin hétfőn már meg is érkezett a városba.
Kedd reggel megérkezett Oroszországba a Kim Dzsongunt szállító páncélvonat - számolt be a 24.hu. A lap szerint a hírt már az orosz állami hírügynökség is megerősítette, és már az első fotók is megjelentek a vonatról és a diktátorról is.
Kim Dzsong Un ezzel a páncélozott vonattal érkezett Oroszországba:
Hivatkozás másolása![](https://storage.googleapis.com/naphire/kim-dzsong-un-pancelozott-vonat.inbox800x450.jpg)
A portál felidézte, hogy sem Phenjan, sem Moszkva nem közölte a beszélgetés célját, ám a nyugati hírszerzés szerint Kim azért utazott orosz földre, hogy Putyinnal tárgyaljon arról, hogy Észak-Korea fegyverekkel és lőszerekkel támogassa meg Oroszországot az Ukrajna elleni háborúban. A nyugati információk szerint Kim mindezért cserébe az orosz hadiipar technológiáját és tetemes mennyiségű élelmiszert remél Moszkvától.
Egyes források szerint a két vezető csúcstalálkozóját valószínűleg kedden vagy szerdán tartják.
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.