Mint arról beszámoltunk, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Vlagyimir Putyin meghívására Oroszországba utazik.
Amerikai értékelések szerint a két vezető fegyverüzletet köthet – írja a CNN.
Washington úgy véli, Putyin arra kényszerült az ukrajnai háború nyomán, hogy új fegyverszállítókat keressen.
A hivatalos bejelentésből nem derül ki, hol találkozna egymással Kim Dzsong Un és Putyin, és azt sem, hogy mi szerepel a találkozó napirendjén.
A Kreml hétfői nyilatkozatában azt közölte, hogy Kim „az elkövetkező napokban” hivatalos látogatást tesz Oroszországban, míg az észak-koreai állami média szerint „találkoznak és beszélgetnek”.
Valószínűnek tűnik azonban, hogy a két vezető a távol-keleti Vlagyivosztokban találkozik egymással, ahol 2019 áprilisában találkoztak először.

Putyin hétfőn meg is érkezett Vlagyivosztokba - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, miközben Kim valószínűleg vonaton utazik Oroszországba - mondta egy dél-koreai kormánytisztviselő a CNN-nek.
A látogatás lesz Kim első külföldi útja a Covid-19 járvány óta.
Észak-Korea az elmúlt három év nagy részében lezárta határait, és csak nemrég kezdte enyhíteni az utazási korlátozásokat. Kimnek ez lesz a tizedik külföldi útja a 2011-es hatalomátvétel óta.
Az eddigiek mind 2018-ban és 2019-ben történtek, amikor az észak-koreai vezető többek között három találkozón - egy Szingapúrban, egy Hanoiban és egy az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált övezetben (DMZ) volt - tárgyalásokat folytatott nukleáris fegyver- és rakétaprogramjáról Donald Trump akkori amerikai elnökkel.
Kapcsolódó cikkek
- Saját kutyái támadtak egy fiatal nőre, most az életéért küzd a kórházban Rendkívül súlyos sérüléseket szerzett, ráadásul egy baktérium is megtámadta a szervezetét.
- Küszöbön az atomháború? Putyin vészjósló riadót fújt Putyin országos atomriadót rendelt el szerdára, 11 időzónában lesz gyakorlat.
- Orosz rakéta csapódott egy donyecki lakóházba, a szomszédok mentették ki a négytagú családot Az orosz erők az elmúlt nap során 99 légi- és nyolc rakétacsapást mértek Ukrajna területére - közölte az ukrán vezérkar vasárnapi helyzetjelentésében a Facebook-oldalán.
- "Találják ki, ki tért vissza!" - Orbán Viktor ezt üzente ennek a fontos szövetségesének Szlovákiában szombaton tartottal előrehozott választásokat.