Ha ez igaz, Putyin dührohamot kap: az ukránok azt állítják, megsemmisítettek egy nehéz vadászbombázót
Egy újabb orosz katonai repülőgép, egy Szu-34-es nagy hatótávolságú, nehéz vadászbombázó megsemmisítéséről számolt be vasárnap az ukrán légierő.
Mikola Olescsuk, a légierő parancsnoka Telegram-üzenetében hozzátette, hogy a kora reggel lelőtt gépen kívül a légvédelmi erők megsemmisítettek még 12 Sahid típusú kamikazedrónt és egy H-59-es rakétát.
Az ukrán vezérkar reggeli harctéri jelentésében arról számolt be, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 402 ezret. Az ukrán erők szombaton három orosz repülőgépet semmisítettek meg, ezen felül egyebek mellett 11 harckocsit, negyven tüzérségi és három légvédelmi rendszert, továbbá 36 drónt. A jelentés szerint az elmúlt nap alatt 82 katonai összecsapás történt. Az orosz hadsereg 13 rakéta- és 104 légicsapást mért Ukrajnára, és 169-szer nyitott tüzet rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán csapatok állásaira és lakott területekre - írja az MTI.
Artem Liszohor, a kelet-ukrajnai Luhanszk megye kormányzója a Telegramon azt írta, hogy az egyik eltalált orosz katonai gép pilótája szándékosan lakott terület fölé, Antracit térségébe irányította eltalált gépét. Szavai szerint ez a gép szombaton több irányított bombát dobott az ukrán védők állásaira. "A pilóta, miután észlelte, hogy eltalálták a repülőgépét, kizárólag magára gondolt, ezért a gépet nem mezőre vagy erdőre, hanem Luhanszk megye orosz megszállás alatti lakott területére irányította. Gyakove falu lakói látták, hogyan gyilkol civileket ez az orosz katona" - fogalmazott a kormányzó, kiemelve, hogy a gép a településen csapódott be. Hozzátette, hogy egyelőre nem ismert, hányan estek áldozatul a faluban.
A Donyeck megyei ügyészi hivatal arról tájékoztatott, hogy a régióban lévő Kramatorszk és Szlovjanszk városok elleni szombati orosz támadások halálos áldozatainak száma négyre nőtt, miután a mentést végzők kiemelték a romok alól egy iskolai biztonsági őr és egy idős nő holttestét. A két városra csaknem egyidőben mértek csapást az orosz erők.
Szombaton kora délután a szomszédos Harkiv megyei Kupjanszk lakott területére dobott le bombát az orosz légierő. Károk keletkeztek három kétszintes épületben, a romok alól két holttestet emeltek ki és négy embert mentettek ki élve a szakemberek - közölte a megyei katasztrófavédelmi szolgálat.
A Nyugat elnevezésű műveleti parancsnokság arról számolt be a Telegramon, hogy a zaporizzsjai műveleti szektorban harcoló ukrán csapatok visszaverték az orosz erők szombati rohamát, utóbbiak emiatt visszavonultak korábbi állásaikba. A tájékoztatás szerint 18 orosz haditechnikai eszköz semmisült meg - köztük három harckocsi -, mintegy hetven orosz katona vesztette életét és nyolcvan sebesült meg.
A naphire.hu arról is beszámolt, hogy Ukrajna nagyon nagy bajban van, ugyanis jelentős a fegyverhiány. Volodimir Zelenszkij szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián további fegyvertámogatást kért szövetségeseitől, miközben az ugyanaznap felszólaló NATO-főtitkár azt mondta, hogy "gondok vannak" a katonai szervezet fegyverkészleteivel, és fel kell pörgetni a fegyvergyártást
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.