Hirdetés

Óraátállítás: itt a megoldás, így lehet könnyebben átvészelni

Garai Kitti portré Garai Kitti

Vasárnap egy órával előre kellett tekerni az órákat, ami bizony sokak szervezetét megterhelheti az elkövetkezendő időszakban. Ám van néhány hasznos tanács, amit ha betartunk, akkor könnyebben átvészelhetjük a változást.

Az óraátállítás miatt sokkal fáradtabbak és ingerültebbek lehetünk, emellett az alvásciklusunk is felborulhat. De szerencsére van néhány trükk, amit ha bevetünk, akkor talán hamarabb túl lehetünk a nehezén. 

Töltsünk sok időt a szabadban

Hivatkozás másolása

A fényfürdőzés ilyenkor kimondottan jót tesz a szervezetünknek, hiszen ez szerotonint termel, így a boldogsághormon segíthet hamarabb átállni a nyári időszámításra.

A szintetikus vitaminok helyett próbáljunk inkább friss, primőr gyümölcsöket és zöldségeket fogyasztani, amikből akár egy frissítő koktélt is készíthetünk magunknak. 

Ha teheti, sétáljon

Hivatkozás másolása

A fáradság leküzdésében segíthet egy napi cél kijelölése, amit teljesíteni tudunk. A séta erre egy remek lehetőség, ráadásul nem kell kijelölni rá külön időpontot, elég annyi, ha mondjuk a munkahelyünkig gyalog megyünk. A Bors cikke szerint a lényeg, hogy lehetőleg napi 10 ezer lépést tegyünk meg. 

Érdemes olyan ételeket fogyasztani, amik erősen mérséklik az úgynevezett kajakómát. Ebben az időszakban különösen fontos, hogy ne engedjük, hogy a vércukorszintünk drasztikusan leessen. Ennek érdekében érdemes alacsony glikémiás indexű élelmiszereket fogyasztani, mint például a barna rizs vagy a teljes kiőrlésű kenyér.

Reggeli erős, mesterséges fény

Hivatkozás másolása

Az óraátállítás miatt most a koránkelők azt tapasztalhatják, hogy még sötét van. Ha ilyenkor valamilyen erős, mesterséges fényforrással vesszük körbe magunkat, az a belső óránkra nagyon jó hatással lesz és a kedvünk is jobbá válik.

Váltózuhany vagy szauna

Hivatkozás másolása

Ne lustálkodjunk sokat ébredés után az ágyban, érdemesebb minél előbb kiszállni az ágyból. Hogy könnyebb legyen az ébredés, hasznos lehet egy szaunával vagy egy váltózuhannyal indítani a napot. 

Az esti alvás előtt jót tud tenni egy jó relaxációs gyakorlat is, vagy például a tibeti hangtálak muzsikájának hallgatása.

Alvás előtt érdemes egy jó forró, citromfűből készült teát elkortyolgatni, ugyanis megnyugtatja és ellazítja az embert. 

Ne igyunk kávét este

Hivatkozás másolása

Ha jót akar magának, este hat után inkább már ne fogyasszon koffeint tartalmazó italokat, ugyanis azok éberré teszik az embert, így pedig még nehezebb lesz reggel a felkelés.  Emellett a vacsorát is fogyasszuk el 2-3 órával a lefekvés előtt.

Csak semmi tévé, telefon vagy laptop

Hivatkozás másolása

Káros lehet, ha alvás előtt tévét nézünk, vagy a számítógépet és a telefont bámuljuk, ugyanis az idegrendszert olyan mértékben stimulálja, hogy nem tudunk ellazulni tőle. A kék fény pedig akadályozza az alváshoz szükséges melatonin előállítását. Ezért szakemberek azt tanácsolják, hogy elalvás előtt fél órával már ne használjunk semmilyen elektronikus berendezést.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés